A reggel nagyon szervezetten ment. Áron is és én is korán keltünk. Áron talált magának egy másik tornacipőt a teniszhez, ami talán kímélni fogja a tegnap feltört sarkát.
Áron reggel hét után leszaladt a CBA-ba venni valamilyen üdítő italt. Kamel és Klári nem sokkal nyolc óra után érkeztek.
Amíg vártunk Csanádra, Zétényre és Dominikre, addig Áron és Klári megmutatták, hogy miket tudnak előadni a zongorán.
Még gyorsan kinyomtattam a listát a gyerekekről, ahogy Csoknyai Eta kérte (név, anyja neve, szül. idő, TAJ szám, a szülő elérhetősége stb.) és már indulhattunk is.
A gyerekek (5 fiú és 1 lány) kényelmesen elfértek a 7 személyes Espace-ban és elég hamar kiértünk a Tenisz centrumba.
Elbúcsúzva a gyerekektől a bányába mentem. Megnéztem a huzikát és elkértem a csomagot, amit a Nagy Feri hagyott ott nekem. Benne volt a huzika kulcsa és a forgalmija. Levizsgázott és a műszaki vizsgája érvényes 2016 júniusáig.
A következő állomás a TESCO volt. Megpróbáltam elintézni, hogy a TESCO vásárlókártya hitel késedelmes kiegyenlítése miatt ne büntessenek meg. (Úgy emlékszem 3000.- Ft a bünti) Onnan elhajtottak a Budapest Bankba, ami különben is útba esett hazafelé. Az ügyintéző kedvesen fogadott, azt tanácsolta, hogy ne utalással, hanem kp. egyenlítsem ki és ha mégis beterhelnének a büntivel, menjek vissza és elintézi.
Ha már arra jártam, előre hoztam az ebéd időpontját és vettem egy fél grill csirkés kis menüt.
A Renault Baumgartner-hez már csak azért mentem be, hogy megkérdezzem milyen stádiumban van a klíma ügyem. Dénes úr azzal nyugtatott, hogy szerinte holnap délutánra készen lesz az autó.
Itthon szívesen játszottam volna néhány parti sakkot, de a Windows 7 megint kék halállal megadta magát.
Juhász Ferinek átküldtem a huzika antenna szereléséhez szükséges távtartó pogácsa rajzát.
Lassan mennem kellett a gyerekekért. Az élménybeszámolójukból az derült ki, hogy bár hulla fáradtak, az első nap jól érezték magukat. Kamelt és Klárit a lakásuknál tettem le, Csanád, Zétény és Dominik pedig kérte, hogy nálunk parkoljunk le, ők majd lesétálnak.
Estére diópalacsintát terveztem csinálni, de hova tűnt a dió a frigóból? Möci egyenesen meg volt sértve a kérdéstől, míg Áron csak egy pár szemet vallott be, de azután kiderült, hogy napok óta dézsmálja, mert az új kedvenc csemegéje a diós-mézes yoghurt. Nem nagy probléma, de akkor ma este nem lesz diós palacsinta.
Még megnéztem a Németország - Portugália meccset, azután korán lefeküdtünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése