Reggel időben kellett felkelnem, ha 9-re oda akartam érni Berencsi doktornőhöz, hogy a tegnap elmaradt vé rvételt bepótoljam. Se reggeli, se borotválkozás, csak indulás.
Utána a kórház büféjében egy szendviccsel és kávéval pótoltam a kimaradt reggelit
Hazaérve megnéztem a leveleimet és máris indulhattam.
12 óra után értem a Rudasba. Ott nagy meglepetés ért. Orbán
Viktortól, illetve a kormányától úgy tudtam, hogy a hazai infláció az idén minden
eddigi mértéknél alacsonyabb. Miután tegnap már sikerült megdöbbennem a
gyógyszer drágulásán, most közölték velem, hogy 2015 január elsejétől a 12:00
óra utáni belépő a thermálba nyugdíjasoknak 1800.- forint helyett 3100.- forint
lett. Ez is 1 % alatti infláció?
Elküldtem a NAV-nak a vámkezeléshez szükséges nyilatkozatokat és a számla másolatát.
Délután tettem még egy fordulót, mert brushup volt.
Vacsorára a két csirkecombot sütöttem meg sütő zacskóban. A
combokat már jó előre megfűszereztem, bekentem mustárral és a húsát
megtűzdeltem fokhagymával. A zacskóba került még vöröshagyma, krumpli és alma.
Készítettem hozzá cukkiniból készült tzatzikit tejföllel és
saját kefirrel, amiben szintén van fokhagyma és a tányéron volt még egy-egy
kanál maradék kelkáposzta.Áron átment Emőkéért és így hárman ültünk a terített
asztalhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése