Áron elindulása után magam is felkeltem. Első nekifutásomban
felhívtam Greschik doktor urat, hogy a barátjának megjött a kütyüje. Felvette a
telefont, de valószínűleg el volt foglalva, mert azt mondta, fél óra múlva
visszahív.
Reggelire egy Ham And Eggs-et készítettem, hozzá pirítós és kefir.
Mielőtt a levetett ingemet a szennyesbe tettem volna,
felvarrtam rá a hiányzó gombot, amit csak azért említek meg, mert a szemem úgy
romlik, hogy a tűbe fűzés is egy nagy truvájnak bizonyult.
Nóra nagyival beszéltem telefonon. Először nála kerestem a
CitiBank portfólió kivonataimat, de miután ő azt mondta, hogy nem hagytam nála,
még egyszer nekiveselkedtem, hogy megkeressem és meg is lett.
10-kor az iskolából telefonáltak, hogy Áron rosszul érzi
magát és menjek érte. Azonnal autóba ültem és elhoztam Áront. Egyenesen a
gyerek orvosi rendelőbe mentünk. Ott egy kicsit várni kellett, mert Sinkó
doktornő csak 11-től rendelt. Fél 12-kor sorra kerültünk. A doktornő úgy
találta, hogy semmi komoly, de azért Áron a hétvégén sokat pihenjen és ha nem
javul, akkor hétfőn keressük meg.
Áront arra kértem, hogy amíg mindent berámolok az autóba, ő
addig is pihenjen. Az almát is betettem, mert arra gondoltam, hogy egy kis
kompót jól fog esni a fiúnak.
Emőke áthozta Mannát, meg egy nyugger kaját. 12-kor már
tudtunk indulni. A TESCO-ba mindenképpen be kellett menjek, mert a hétvégére be
kellett vásárolni. Vettem csirkelevesnek
valót meg grapefruitot.
Dömsödön jó meleg fogadott a házban. Azonnal összedobtam egy
kis ebéd szerűséget. Áront addig is megkértem, hogy zuhanyozzon és feküdjön le.
Áron leginkább egy tejfölös, sajtos tésztára vágyott, én meg megettem a
körömpörkölt utolsó maradékát. Annak kimondottan örülök, hogy Áronnak jó az
étvágya, mert az legalább azt jelenti, hogy ez nem az a durva influenza, ami
még a gyomrot is megtámadja.
Az idő locspocsos, az eső szemerkél és 7 fok van.
Én megírtam a mai blogbejegyzést, mert a TV műsor
nézhetetlen. Mind a ketten korán feküdtünk le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése