Kilenc körül keltünk. Áronnal megint vita van azon, hogy nem
tartja be reggel a sorrendet (mosdás, fogmosás, öltözködés, kiszellőztetés rend
csinálás) és rögtön leül a géphez.
Reggelire készítettem bundás kenyeret és arra kentünk fel
egy kis tatár beatsteak-et.
Mindent igyekeztem elrámolni és utána még az elektromos
kazán dokumentumait is összeszedtem, hogy egy helyen legyenek.
Odakint szikrázó napsütés van és ha nem számítjuk, hogy a
szél nagyon fúj, akkor szinte tavaszias a levegő.
Megírtam két levelet (Péternek és a riasztó szerviznek)
Kicsit blogoltam, majd elraktam a maradék lepréselt
bélyegeket.
A maradék tatár beatsteak-et, már nem szeretném tovább
tárolni nyersen, ezért belekevertem még egy tojást és egy kis tejben áztatott
kenyeret, hogy megsüssem fasírtnak.
Hat darabot megettünk belőle, hármat pedig hazaviszünk.
Mielőtt hazaindulnánk, biztonságból még egyszer megnézem,
hogy az M0-áson nekünk kell-e fizetni, de úgy látom, hogy nem.
Ötre mindent sikerült összepakolnunk és Mannával együtt
betennünk az autóba. Be volt tervezve, hogy megállunk a "mosolygós
bácsi"-nál, de azután Áron lebeszélt róla.
Egyenesen hazajöttünk. Beadtuk Mannát Emőkéhez. Manna
beárult minket, hogy délután már nem engedtük ki, ezért Emőkének le kellett
vinnie a kutyafuttatóra. Áron lezuhanyozott, hajat mosott és
Ő is átment hozzá.
Én Bélától kaptam egy Malware irtó programot és
elindítottam, hogy a notebook használható legyen.
Itthon jó meleg fogadott, mert Katika a távollétünk
utsó napján feltekerte a radiátorokat, amiket mi két hete "0"-ra
állítottunk.
Emőke átvette a TESCO tértivevényes levelét. Unicum, fürdés
DVD, lefekvés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése