Reggel az első az volt, hogy megmértük Áronnak van-e láza.
Volt. Akkor úgy döntöttünk, hogy ma nem megyünk haza és ma nem lesz iskola.
Egy újabb adag Nurofen, talán az segít.
Begyújtottam a kis kályhába és jó meleget csináltam a
szobába, ahol Áron nyomja az ágyat. Én is beültem a szobájába és rendeztem a
bélyegeket.
Már olyan későn került volna sor a reggelire, hogy az
elmaradt és helyette megettünk egy-egy tányér forró csirkelevest. A májból és a
zúzából tettünk félre Mannának is.
Adri telefonált, hogy Bogi betegeskedése miatt nem tud
délelőtt jönni. Meséltem, hogy Áron is beteg, ezért hiába is jönne. Adri
egyfajta hagyma teát javasolt.
Déltájban felhívtam Sinkó doktornőt és beszámoltam Áron
állapotáról. Ő orrcseppet és köptetőt javasolt. Előkerestem mind a kettőt és mintha
attól megint javult volna az állapota, de engem még mindig aggaszt.
Az elektromos energia termelés és felhasználás mérlege végre
átbillent és a felhasználás 1000 kWh-val több mint a termelés. Ezt az
elektromos kazán beindításának lehet köszönni. Vélhetően nyáron ez egy
egészséges egyensúlyba kerül majd.
A KiKa hangszer boltos telefonált, hogy Áronnak megérkezett
a Repertoire 1, de csak a jövő héten nyitnak, mert a felesége influenzás.
Áronnak az Olivér osztálytársa esett ugyancsak az ágynak.
Elugrottam a patikába Detralexért és az ital diszkontba
sörért. patikában összetalálkoztam Büti
Ágival. Ott helyben megbeszéltem vele a következő takarítást és ki is fizettem.
Vacsorára készítettem egy, már majdnem feledésbe merült
kaját: "lazacos farfalle". Áronnak is nagyon ízlett. A kaja úgy
készült, hogy a lazac hulladék (megfőve) a Mannának jusson.
Áron állapotát tekintve határozottan javul. Még megfőztem
Áronnak az utolsó adag almakompótot, hogy azt melegen kanalazgassa.
Az esti lefekvéskor Mannát hiába hívogattuk, de nem jött.
Szerintem elege volt már az örökös rendszabályozásból és világgá ment. 1/2
11-kor már meguntam a hívogatást és lefeküdtem. Fél egykor azonban lementem,
hogy tegyek egy utolsó kísérletet és akkor már az első hívó szóra jött haza és
ráadásul végig ott aludt a takarómon a lábamnál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése