Áron reggel úgy ment a suliba, hogy három napig nem fogom
látni, mert nem jön velem Dömsödre a szombati szülinapi buli miatt Ábelnél. Már
most elkezdett hiányozni.
Először is bekapcsoltam a dömsödi fűtést és csak azután
kezdtem el a reggeli szertartást.
1/2 11-ig levelezések, majd elindultam a Nóra nagyival
megbeszélt találkozóra. Mind a ketten időben
érkeztünk. Megvettük a virágot és mentünk a Makovecz
ravatalozó terembe. Sok ember, köztük illusztris emberek (Spiró György, Lipovetz Iván, Friderikusz Sándor stb.) jöttek el Szécsi Éva búcsúztatójára.
Nem voltam lelkileg eléggé felvértezett a búcsúztató beszédre és szinte majdnem végig bőgtem.
A szertartás után nagyival együtt mentünk a Márton Áron
térre, ahol ő felszállt az 59-esre, míg én a 8-as buszra.
Közben hívott Emőke, hogy mi legyen a Mannával. Kértem, hogy Kati
néni segítségével tegye be a lakásba.
A CBA-ban vettem egy csirke far-hát-at, csirke májat és
zúzát, leveszöldséget és tejet, kenyeret.
Otthon azután elkezdtem a bepakolást.
Áronnak hagytam egy levelet, meg egy kis zsebpénzt. Délután
indultam kettesben Mannával.
Első állomás a Kika volt, mert Mariann azt mondta, hogy ott
tudom majd megvenni a "Répertoir 1 zongora" kottáját. Sajnos nem volt
meg, de megrendelik és ha megjön, SMS-ben fognak értesíteni.
Onnan a TESCO-ba mentem. Visszaadtam az üvegeket, vettem
sört, tisztítószereket, ásványvizet.
Már kezdett sötétedni, mire Dömsödre értünk. Manna rögtön
birtokba vette a kertet és a szomszéd
kerteket is. A házban túl meleg volt. Rögtön levettem a termosztát beállítását
21 fokra és átkapcsoltam TIGÁZ-ról ELMŰ-re.
Egyedül vacsoráztam és kicsit Mannának is adtam a
táljába.
Lefejtem a kefirt és bekészítettem egy új adagot.
Levágtam egy nagy adag bélyeget és beáztattam.
A film, amit megnéztem, egy nagyon régi film volt Gerald
Philipe-pel: El Paóban nő a láz - Ramón Vázquez.
Manna este nem volt hajlandó hazajönni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése