Áron ismét elalszik

Arra riadtam, hogy már 1/2 8 van és még nem észleltem, hogy Áron elindult volna az iskolába. Kiugrottam az ágyból és benéztem hozzá, még aludt. Azonnal felébresztettem.

Szokásom szerint, most nem emeltem fel a hangom, csak készültem, mert tudtam, hogy mindjárt megkérdezi: "Ugye apa beviszel?" Naná, a hülye apa, nem veszekszik, hanem beviszi  autóval.

Semmi perc alatt az autóban ültünk. Az úton egyikünk sem szólalt meg. A nedves úton egy bravúr volt 10 perccel 8 előtt beérni.

Drága Róza, ha élne, ma lenne 100 éves. Nekem nap, mint nap hiányzik, de végiggondolva, hogy hol tart ma a világ és hol tart Magyarország, hálát adok az Istennek, hogy ezt nem érte meg.

Hazajövet először bepótoltam a reggel kihagyott fürdőszobát és megfürödtem. Bepótoltam az ugyancsak elmaradt reggelit és már éppen készültem, hogy egy kávé mellett megnézzem a mai Duolingo-t, amikor rájöttem, hogy ma nekem halaszthatatlan feladatom van. Meg kell sütnöm a Samó szülinapi diótortáját, mert az is lehet, hogy Zsolt holnap jön felvenni a Bristolba szánt cuccokat.

Közben Viber-ezett Gabika, hogy milyen monitort vegyen és Száki is, hogy segítsek neki eladni a Toyota Corolláját.

Nosza felszaladtam egy nagyobbacska tálért az Ilihez. Megdaráltam a 35 dkg diót és elválasztottam a tíz tojás fehérjéjét a sárgájától. Két óra múlva már készen volt a torta, csak a csomagolást kellett megoldanom.

Áron kora délután ért haza. Megpróbáltam vele elvégeztetni mindazt, amit a három napos legény életében elmulasztott. Szétszórt csokoládé papírok összeszedése, mosogatógép kirámolása.

Amikor fellélegeztem, elvégeztem a Duolingó mára rendelt feladatát.

Zsoltot próbáltam elérni e-mailen és telefonon, mert az lenne a szuper, ha 22-én kiérne a torta Bristolba. Este össze is jött a telefon és szerdán reggel jön a tortáért.