Fél hétkor már bekapcsoltam a dömsödi fűtést. Utána
postatakarék csekk és CBA. Vettem valamilyen nagy kacsaszárnyat, néhány szelet
afrikai harcsát és egy fél kiló csirkeszárnyat.
Gyorsan összekészülődtünk, betettük Mannát is és indultunk.
Az úton nem sokat beszélgettünk. Hamar kiértünk a dömsödi
bázisra. Útközben beugrottunk a piacra. Vettünk kolbászt és sütni való hurkákat
magunknak és Tamásnak is.
A megérkezésünk után leültem Áronnal nagyon komolyan
beszélgetni. Elmagyaráztam neki, hogy ilyen tanulmányi eredménnyel, mint
amilyen ez a félévi bizonyítvány volt, nem veszik fel egyetlen középiskolában
se. Tömören elmondtam, hogy ez így nem mehet tovább és vagy ő költözik el,
mondjuk a Nagyihoz, vagy én, mondjuk Dömsödre. Én nem szeretnék ahhoz
asszisztálni, hogy belőle egy raktári segédmunkás legyen, ha egyáltalán el fog
tudni helyezkedni, mert tíz jelentkezőből csak egyet vesznek fel. Ettől Áron
nagyon megszeppent és úgy tűnt, hogy komolyan mondta, hogy meg fog változni.
Dél körül átjött Miskolczi Marika, akinek tartottam egy
német órát.
Áron leült tanulni és átnézte a leckéket, amik szóba
jöhetnek a jövő héten, de a legnagyobb problémát az jelentette, hogy az elmúlt
hét alatt nem sikerült sem e-mailen, se Skype-on beszerezni az információkat az
iskolai házi feladatokról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése