Nyolc körül ébredtem. Áront nem
akartam bevonni a piacozásba. Inkább pihenjen és gyógyuljon a lába.
Áron azt kérte, hogy hozzak angol
szalonnát is. Vettem még tojást, hónapos retket, újhagymát.
A szemerkélő eső
miatt a piacon sem volt nagy tömeg
.
Reggelire mindent készítettem,
amiket Áron szeret, kivéve a kefirt, mert most van a 10 napos szünet.
Bár a nap nem sütött a lakókocsi
fotózásához, de azért nem halogattam, elkészítettem a kért fotókat.
Feltettem az ebédünket és a
Mannának az aprólékot főni.
Nekiláttam a bélyegek kiteregetéséhez
és később a lepréseléséhez.
Áron sokat lógott a neten,
legózott, de azért egy kicsit tanult is és amikor végre délután kisütött a nap,
akkor mindezt a terasz lépcsőjére kitelepített széken tette.
Az ebédünket már a kúp alatt
költöttük el. Paradicsom leves, tejfölös csirkepörkölt tésztával és kovászos uborka.
Áronnal megállapodtunk, hogy az
ugráló gumiasztalt, mivel ő már kinőtte, odaajándékozzuk Bálintnak.
Már esteledett, amikor átmentem
Gabikáékhoz. Egy kicsit mérgelődtünk néhány
belpolitikai visszásságon, de azután rájöttünk, hogy a mérgelődés csak nekünk árt.
Gabika kérte, hogy a motoros
kapát adjam vissza, mert Ferike fel szeretne vele ásni egy részt a hátsó
kertjükben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése