Szülinapi ebéd

Manna hajnali négy órakor kezdett  noszogatni, hogy most már ő ki szeretne menni, keljek fel. Egy darabig csak átfordultam a másik oldalamra, de olyankor, ha kellett, megkerülte az ágyat és a másik oldalról nyomta a fejét az enyémhez. Nem tudom, hogy miből gondoltam azt, hogy majd megunja és abba fogja hagyni, nem unta meg.

Felkaptam a farmert és az inget és nagy mérgesen mondtam, hogy „akkor Manna gyere” . Ha valaki meglátott volna, hogy én ½ 5-kor papucsban kimegyek a kapun, azt hitte volna, hogy holdkóros vagyok, és pont a Manna miatt, mert még ha egy csinos nő miatt keltem volna fel ilyen, szinte éjszakai órában. Rögtön eszembe is jutott a „TóthÁrpád: A holdkóros apród története” (amit egy iskolai szavalóversenyen adtam elő.)

Manna úgy lépett ki a kapun, mint aki világgá megy és többé vissza se jön, én pedig visszabújtam az ágyikóba és felszabadultan aludtam tovább.

Nyolc óra után, azért lassan fel kellett kelnem,  mert délelőtt jelenésünk van a Fiumei úti Gyermeksebészeten.

Áront csak akkor keltettem fel, amikor már a reggeli ki volt tálalva. A sült Fradi kolbászra ütöttem egy-egy tojást és mellé kefir volt. Áron azt mondta, hogy a kefir túl híg lett. Előfordul, hogy nem minden tej egyforma.

Induláskor Manna még benyávogta magát. 10-kor már úton voltunk.

A parkolás nem csak pénzbe kerül, de nem is lehet találni üres parkolót, mert több autó is úgy tud parkolni, hogy közben három helyet foglal el. Ha én Közterület Fenntartó lennék, erről hamar leszoknának!!

Sajnos mi már nagy tapasztalattal el tudunk igazodni a több lépcsőházas, még több liftes, egymással összeragasztott két épületben. A doktornőre várnunk kellett, mert műtött, de mi türelmesen vártunk.

Amikor kezelésbe vette Áron sebét, nekem az volt nagyon nehéz. Áron úgy szorította a kezem, hogy a vér is kiment belőle. Nagyon fájdalmas lehetett, ahogyan tisztították a sebét.

A doktornő holnap reggelre újra berendelt minket.

Dél lett mire hazaértünk. Becsöngettünk Emőkéhez, hogy akkor most megtartanánk a születésnapi ünnepi ebédet.

Nagy volt (ahogyan drága Róza mondaná: a Trakta).

Először gazdagon zöldséges csirke aprólék leves, amiből egy külön kis tálba mindenki adakozhatott Mannának, mivel ez a kedvence

A második fogás buffallói csípős csirke szárny volt görög salátával, ami viszont Emőkének a kedvence.

A menü csúcspontja a diótorta volt vaníliás tejszínhabbal, aminek levezetéseként földi eper került az asztalra. A diótortából mi csak kértünk, mert az egész Emőke egyik szülinapi ajándéka volt. A többi már ehhez képest csak csekélység volt: fogkefe feltétek a Braun Oral-B elektromos fogkeféjéhez és egy cserép elültethető, évelős dália.

Alig tudtunk utána felállni az asztaltól úgy bezabáltunk. Áront egyenesen le kellett állítani, nehogy elrontsa a gyomrát. Ennek ellenére egy fél óra múlva már fájlalta a hasát.

Egy órát mindenki pihent, majd Emőke felhívta Mariannt, hogy ma helyette Áron megy a zongoraórára. Áron nem túlzottan lelkesedett az ötletért, de azután hajlott a szóra.

Közben Nóra nagyi telefonált. Érdeklődött Áron hogyléte felől és közölte, hogy milyen jól érezte magát a hétvégén Dömsödön. Kérdezte is, hogy mikor megyünk legközelebb. Mondtam, hogy mi 15 éve minden pénteken megyünk. Erre ő: ”Hát ezt nem tudtam.”

Áron lebicegett az autóhoz és négykor már kezdődött is az óra. Én csendben hallgattam a háttérben és tetszett az óra. Mariann kimondottan jó zenepedagógus.

Eljövetelkor Áron nagyon is örült annak, hogy hallgatott ránk. Este még átment Emőkéhez. Ott együtt tanultak és Áron megmutatta az új Bach darabot, amit gyakorolnia kell.