A tegnapi késői lefekvés megbosszulta magát. Nagyon nehezen
ébredtem keltem és csak attól lettem
teljesen éber, hogy Áron, betegség utáni első indulása későre húzódott.
Szerény reggeli után megpróbáltam emelő fázisba vinni a
Duolingo görbéjét.
Áron kettő körül ért haza. Kértem, hogy kezdjük azzal a
délutánt, hogy mutassa meg a leckefüzetét. Ebből azután kisebb balhé
kerekedett, mert azt egy ideje nem találja.
Áron keresett egy üres füzetet és összeszedte legalább az
utóbbi két hét információit és bejegyezte az új füzetbe.
Később, amikor már mind a ketten megnyugodtunk,
összekötöttem a TV-t és a notebookot egy HDMI kábellel és nagyon élveztük az
eredményt. Egy kicsit jobb lenne, ha a kábel nem 2-3 méteres lenne, hanem a
duplája, de így is egy élmény volt felfedezni az eredményt. Élvezhetőbb a kép
és a hang is.
Felmentem B. Palihoz, főleg azért hogy beszámoljak neki a
lakógyűlésen elhangzott fontosabb dolgokról. Közben persze egy kicsit
iszogattunk a holnapi születésnapomra, mert nagyon szeret dicsekedni az alkohol
tartalmú repertoárjával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése