Elkezdődött az igazi Dömsödi nyár.
Későn keltem. Már talán
fél kilenc is elmúlt. Felpattantam a KPG 801 rendszámú lóra és irány a
piac.
Gabikáék is éppen akkor mentek.
Odafele benéztem a Vegyesboltba, hátha még van kárpát kenyér. Már nem volt, de
adtak helyette valami mást, peregit. Gabika azt mondta, hogy az is nagyot finom és főleg sokáig eláll.
A piacon csak tojást és egy szál csípős kolbászt, no meg
lecsónak való paradicsomot, paprikát és egy üveg zöldbabot vettem.
Rábeszéltek
még két zeller és egy csípős paprika palántára is.
Itthon Áron vállalta a reggeli készítését és meg kell, hogy
mondjam, kiválóan teljesítette a feladatát
.
Én addig összeállítottam Emőkének ígért kis asztalát az
erkélyére.
Itt Dömsödön a nagy élvezkedés mellett mindig sok a munka.
Először is elültettem az újólag vásárolt palántákat. Elkezdtem a fűnyírást, de csak a munka ötödéig jutottam.
Felszereltem Áron új kerékpárjára a komputert. A kormány
oszlopon emeltem 1 cm-t, az ülésen pedig süllyesztettem. Áron rögtön ki is próbálta és teljesen el volt ragadtatva.
Át is ment Levente barátjához, ahonnan csak ½ 3-kor jött meg . Hozta magával
Levit és anyukáját Juditot.
Amíg Áron távol volt, feltettem a velős csontot sok
zöldséggel főni és kimentem a Dunára. Úsztam egy nagyot. Eddig minden évben
május 1-én avattam fel a Dunát. Ez most egy hónappal elhúzódott, de még most is
nagyon hideg volt a víz és senki nem volt rajtam kívül a vízben.
Egy órácskát napoztam.
Egy órácskát napoztam.
Judit hozott át egy tányér süteményt és bevallotta, hogy a
gyerekek már náluk is besüteményeztek. Amíg Áron és Levi freezbee-ztek,
addig mi Judittal átnéztük a napelem rendszerükre
kapott árajánlataikat és megterveztük a 18 kW-os Saunier Duval elektromos kazán
beépítését a rendszerbe.
Nagyon későn ebédeltünk, illetve már vacsoráztunk. Az egyik
velős csontot csak ketten tudtuk megenni fokhagymás pirítóson és hozzá
kanalaztuk a zöldség levest.
Kiteregettem a bélyegeket és amint megszikkadtak be is
tettem könyvekbe lepréselni.
Amikor lement a nap meglocsoltam a veteményest és a smaragdfákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése