Számomra nagy nap a
mai. Ma reggel 9-re fogad Tarlós István háttér csapata az általam korábban
felvázolt javaslatom megbeszélésére.
Bár időben indultam,
de a reggeli dugó miatt éppen hogy csak percre pontosan érkeztem. Hárman voltunk a
megbeszélésen. Tarlós úrnak egy általános helyettese és egy nálam 18 évvel
fiatalabb közlekedésmérnök, a téma specialistája.
A brain storming jó
hangulatban telt, bár a 4-es metró beruházásával és az európai támogatással
kapcsolatban a konkrét számadatokat illetően én tűntem felkészültebbnek. Ezzel
együtt, az egyórás megbeszélésen sok háttér információval lettem gazdagabb.
Végeredményben pedig azzal biztattak, hogy a javaslatomat nagy valószínűséggel
el fogják fogadni, sőt a kivitelezés során, még az is lehet, hogy igénybe
veszik a közreműködésemet.
Hazajövet azonnal
készülődtünk a Fiumei úti felülvizsgálatra, mert oda is illik még délelőtt
elérni. A doktornő ellátta Áron sebét, de kérte, hogy szombaton és vasárnap
reggel is jelenjünk meg. Amikor azt kértem, hogy minket ez alól mentsen fel, mert
nem leszünk Budapesten, akkor ezt csak azzal a feltétellel engedélyezte, ha
megígérem, hogy a seb tisztítását
naponta én el fogom végezni.
Így is történt. Én
megígértem, ő pedig felírt minden hozzá szükségest, amit ki kell váltanom a
patikában.
Az úton hazafelé
minden szükséges eszközt és szert kiváltottunk és itthon elkezdtünk készülődni Dömsödre. Biztonság
kedvéért még egyszer felhívtuk Nóra nagyit, hogy várjuk és ahogy megígérte, mielőbb jöjjön.
Emőke segített mindent
lecipelni az autóba és mire mindennel készen voltunk, Manna is bent volt az
autóban, megjelent Nóra nagyi.
Időben tudtunk
elindulni.
Szívesen kihagytam
volna, hogy Áron is bejöjjön a fájós lábával a TESCO-ba, de ő ragaszkodott hozzá. Én
intéztem az üvegek visszaváltását, Áron pedig megkérdezte, hogy miket vegyenek
Nóra nagyival. A feladat egyértelmű volt, a hétvégére tervezett buffallói
csípős csirkeszárny és a görög saláta alapanyagait kellett megvenni.
Áron vette a
paradicsomot, paprikát, uborkát a salátához (a FETA sajtot elfelejtették). Én a
csirke szárnyat vettem meg és a leveshez, az aprólékot meg a leveszöldséget.
Mannát nem hagytuk
sokáig egyedül várakozni az autóban.
Utána már csak a
hentesnél álltunk meg Dömsödön. Ott egy hosszú szál Fradi kolbászt vettünk, meg
egy grillezni való csirkét.
A bázison Áront
azonnal pihenésre parancsoltam, Nóra nagyi, meg én kirámoltam a cuccokat.
Megittuk a welcome
drinket, kivettem a lakókocsiból a grillsütőt és elindítottam a csirke sütését.
Amíg nagyi
berendezkedett, addig sült a csirke én meg meglocsoltam minden szomjúhozó
növényt.
Nemsokára körülültük a
grillcsirkét és feltrancsíroztuk. Hozzá kovászos uborka és hordós káposzta volt.
Nagyi kérdezte, hogy
mit segíthet, hát megkértem, darálja meg a kimért 35 dkg diót a tortához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése