Ez szokás szerint a piacozás
napja.
Autó híján felpattantam a
biciklire és úgy mentem a piacra. Tej, kenyér, kávé, száraz kolbász, debreceni
és unikum voltak felírva a kütyümben. Ezeken felül még vettem egy
strandpapucsot a kínaiban és egy nagy doboz Detralexet.
Éppen akkor értem haza, amikor
Marika megjött a két nadrággal.
A 1,5 liter tejből levettem
kétszer 4 dl-t kefirnek, a többit felforraltam. Reggelire, debreceni, lágy
tojás, új hagyma és kávé. Mindez természetesen a kúp alatt.
Már reggel elkezdett hiányozni
Áron. El kellene kezdenem edzeni a lelkemet Áron nélkülözéséhez. Tudomásul kell
vennem, hogy Áron fokozatos leválása egy természetes, egészséges folyamat, ami
nem szabad, hogy a kétségbeesésemhez vezessen, sőt, attól kellene megrettennem,
ha nem így történne. Azt hiszem, hogy mindezt tudom az eszemmel, csak a másik
énemnek még nem sikerült megbarátkoznia ezzel.
Már ¼ 11 lett, mire le tudtam
ülni, hogy megírjam a tegnapot.
Erőt vettem magamon és felhívtam
a szomszéd telek tulajdonosát. Örült a hívásomnak, kedves volt, de azon kissé
meglepődtem, hogy az eladási áron alig változtatott. Azt mondta, hogy az utolsó
ár 5 millió forint. Bénivel és Emőkével úgy gondoltuk, hogy a telek reális
értéke valahol 3 millió forint körül van.
Kimentem egy kicsit napozni a
kertbe. Addig-addig halasztgattam, hogy kimegyek egyet úszni, hogy mire
kimentem már teljesen beborult. A víz meg olyan hideg volt, hogy ez
alkalommal csak egy szűk félórát úsztam. Utána viszont ugyanannyit álltam a
forró zuhany alatt.
Amikor újra visszatért belém az
élet, nekiálltam készíteni valami ebédet. A mélyhűtőből elővettem egy
csirkemellet. Amikor kezdett felengedni, felszeleteltem és beáztattam sok
belezúzott fokhagymás tejbe. Körítésnek
a korábban készített spenót szolgált. Egy adagot átvittem a Pista bácsinak
is.
Akármennyire fegyelmezem magam
nehezen viselem Áron távollétét.
Levágtam egy második adag
bélyeget és be is áztattam.
Manna még kért vacsorát, majd
kiment, hogy egész éjszaka csavaroghasson.
Egyórás locsolás után lefeküdtem
és az ágyban olvastam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése