Áron szinte hangtalanul hagyta el a terepet. Mire
feltápászkodtam, már nm volt sehol.
Reggelire csak egy főtt debreceni, hónapos retek és
tejeskávé.
Már kora reggel elviselhetetlen hőség van. Rajtam csak egy
alsó és a reluxák le vannak engedve.
Szinte az egész délelőttöt a notebook előtt töltöttem. Az
ilyenért, ha ezt Áron teszi, neheztelni szoktam.
Volt abban minden. Duolingo, chat Tibcsivel, aki megígérte,
hogy július 3-án meglátogat minket Dömsödön.
Megnyertem egy online sakkpartit, megnéztem a szennyes
magyar belpolitikát és megreklamáltam a korábban leelőlegezett smaragdfa
csemetéket.
Áron már kettő előtt hazaért a suliból és ő is szenvedett a
hőségtől. Ráadásul ő még csak az elkövetkező hétvégétől állhat a sebe miatt a
zuhany alá.
Közben telefonált Sz. Éva egykori titkárnőm, amikor még a
Volánpack Nemzetközi Szállítmányozási Osztály vezetője voltam. Mondta, hogy itt
az ideje, hogy 30 év távlatából többet tudjunk egymásról.
Megmelegítettem a hűtőben talált kajákat, hogy még a
gyerek-német előtt együtt ebédeljünk Áronnal. A
nyugger karalábé leves már ehetetlen volt, ezért az első kanál után kiöntöttük.
A sült húst a főtt krumplival, csak egy kicsit fel kellett javítani és máris
kész volt az ebéd.
Mire megjött Olivér, már a kávén is túl voltam. Bálint nem
jött, mert reggel belázasodott.
Végre leszakadt az ég alja. A hőmérséklet egy picit
csökkent, de most meg a páratartalom lett kibírhatatlan magas.
A német óra nagyon vontatottan ment. Már nagyon unják ezt a
tanévet, ezért ünnepélyesen bejelentettem, hogy a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan
a következő német foglalkozás nálunk is az évzáró lesz. Elmegyünk egy
pizzázóba, ahol mindenki az én vendégem, egy feltétellel, hogy ott senki
nem szólalhat meg magyarul, csak németül. Ettől azután egy kicsit
felébredtek.
A klíma javult a vihartól és én lementem a CBA- ba, hogy
össze tudjunk állítani egy finom hideg vacsorát. Vettem tarját, főtt füstölt
császár szalonnát, kenyeret és sört, mert behűtött kefir volt a hűtőben.
Áron saját magát meghazudtoló módon, késztetés nélkül ,
magától ment fürdeni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése