Reggel olyan mélyen aludhattam, hogy azt észre sem vettem,
amikor Áron elhagyta a terepet.
Összeütöttem magamnak egy reggelit, de tej már nem volt a
tejeskávéhoz.
Emőke elmenő félben beszólt, hogy ne felejtsem el Mannát és
az ebédjét felhozni. Nem látszott rajta nagy öröm, hogy mehet dolgozni.
Amikor megnéztem a
leveleimet, számomra akkor derült ki, hogy az OIK-ból kikölcsönzött John
Steinbeck: East of Eden című könyv és a négy CD-je miatt a három napos késésért közel 2000.- forint
büntetést kell fizetnem.
Lementem a CBA-ba tejért, nagyinak kávétejszínért és
tejfölért, majd felhoztam Emőke lányom ebédjét és Mannát is, majd tűztem az
OIK-ba.
Ott visszaadtam a
kikölcsönzött Könyvet és a CD-ket, de hiába kértem, hogy az 1950.- Ft késedelmi
díjat engedjék el, kompetencia hiányában ezzel a kéréssel írásban kell a
Főigazgató asszonyhoz fordulnom.
Onnan a Nóra nagyihoz mentem. Érkezett egy csomagja a
UPC-től, de nem tudta mire vélni, hogy mi az. Megvizsgálgattam és kiderült,
hogy a UPC is halad a korral és a korábbi vezetékes router-je helyett egy
Wifi-s wireless (vezeték nélküli)
routert küldött. A wifi-s router
installálásával csak egy darabig jutottam, mert Nóra nagyi nem tudta előadni
azt a kockás füzetét, amiben a számítógépével és a UPC-s Internet szerződésével
kapcsolatos dolgok fel vannak írva.
Egy darabig eljutottam és a gépén már lett Internet, de a
wifi-t majd legközelebb fogom beállítani, addig otthon is szétnézek a feljegyzéseimben. Bizonyos
dolgokra például szükség lenne a számítógépén a rendszergazda bejelentkezésére.
Egyébként az XP-s gép maga már
siralmasan öreg és gyenge le kellene cserélni egy kicsit modernebbre. Ettől
csak az az egy tart vissza, hogy akkor, amikor Áron a nagyinál lesz, akkor nem
a nagyival fog foglalkozni, hanem a számítógéppel és azon is a hülyeségeivel.
Áron már itthon volt, amikor étlen-szomjan hazaértem. Hívtam
Áront, hogy van-e kedve velem tartani a kis kínaiba, de nem volt.
Délután biztattam Áront, hogy a lista alapján kezdjen el a
sporttáskájába csomagolni a Vándor táborra, ha ugyanis valamiről kiderül, hogy
hiányzik, az még a hétvégén Dömsödön meg lehet..A biztatásomnak közel nulla volt a
hatása.
Este hárman együtt vacsoráztunk. Emőke és Áron a sajtos
spagettit ették, rajta tarja és bazsalikom, én pedig libazsíros kenyeret lucullus
paradicsommal, hozzá mind a hárman kefirt.
Később némi könyörgésre Áron elkezdett a zongorán
gyakorolni, de ahogyan én hallottam nem ment jól a játék. Áron kicsit meg is
sértődött és ezért átment Emőkéhez gyakorolni, ahonnan úgy jött vissza, hogy
Emőke nagyon megdicsérte.
Este felvittem Ilinek a kefir készítő szettet. (Gomba, két
üveg és egy műanyag kanál).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése