Kilenc óra felé ébredeztünk. Ároné lett a feladat, hogy
készítse el a reggelit, mivel a hamburgert a saját elképzelése szerint szeretné megalkotni
és különben is nekem tízre már haptákban kellene állnom, mert
Berni jön angolórára.
A hamburger nagyon finom lett, nekem csak a tejeskávét
kellett hozzá elkészítenem. Áron is meg volt elégedve a munkájával.
10 előtt még arra is maradt időm, hogy mindent
összekészítsek, amiket haza szeretnénk vinni és bepakoljam az autóba.
Berni időben érkezett, ami azért is fontos, mert nekünk
nagyon ki van számítva az időnk, hogy dél körül odaérjünk a családi találkozóra
Halmos Marikáékhoz.
Az angol óra szerintem is jó volt, bár Berninek
megmondtam, hogy én azt tervezem, hogy a harmadik tanév végén elmehet
nyelvvizsgázni és ebből egy év már letelt. Úgy érzem, hogy a nyelvtannal egy
kicsit elmaradtunk és ez főleg az én hibám, de most ráhajtunk és az eddig elért
tudására, most utólag ráhúzzuk a nyelvtani szerkezeteket, amiben a legnagyobb
szerepet az angol igeidők kapnak majd.
Végül 12-kor tudtunk indulni. Útközben Mannát kitettük
Gazdagréten és úgy mentünk tovább a Pinty utca 8-ba. Semmiről nem maradtunk le.
A nagy Család – talán lehettünk 40-en is – már egybegyűlt. Áronnal ettünk
egy-egy tányérral Marika elmaradhatatlan gulyásleveséből, utána mindenféle
sütemény és gyümölcs. Sokan ugyanazokat a történeteket ismételgették , amiket
már tavaly is elmondtak. Láttam, hogy Áron unatkozik egy kicsit, mert nem volt
ott Deák Évi két fia Lóci és Menyus.
Nem maradtunk sokáig, szerintem már négykor itthon
voltunk. Manna nagyon örült, hogy hamar hazajöttünk.
Itthon Áron megkérdezte, hogy visszakaphatja-e a
notebookját. Azt találtam mondani, hogy ha felmondja a holnapra feladott
leckéit, akkor igen. Ez úgy tűnik nagyon hatott, mert egy fél órán belül túl
voltunk az egész kikérdezésen.
Közben én Duolingóztam, ismét behoztam 5 napot a blog
bejegyzések közzétételén és megírtam a mai napot.
Éjjel úgy értékeltem, hogy mégsem volt jó ötlet Áronnak
visszaadni a notebookját, mert amikor kimentem (1/2 3), bár aludt, de még
mindig ott villogott a szeme előtt egy bugyuta rajzfilm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése