Áron pontban hétkor elindult. A szobáját úgy hagyta,
mintha valami elől menekülnie kellett volna.
Az utolsó szezámmagos zsemlébe belesütöttem egy
húspogácsát. Saláta levél, lapsajt, paradicsom karika és hozzá tejeskávé.
Az öt régebbi blog bejegyzés publikálása ma sem maradt
el. Ha továbbra is így haladok, akkor a héten utolérem magam és akkor már minden
nap csak az aznapit kell közzétennem.
A Duolingót is elkezdtem, de csak 10 pontig futotta a
szorgalmamból.
Közben Berni megkeresett levélben, hogy fordítsak le
sürgősen angolról magyarra egy tízen valahány oldalas szerződést. A jogi szöveg
néha kacifántosabb, mint a mindennapi beszéd és pláne sürgősen? Nem fér bele az
időmbe sem, ezért inkább átpasszoltam Krisztának. Ő sokkal jobban tud angolul
és a szerződések fordításában is profi.
Készülnöm kell a délután ½ 5-ös Szülői Értekezletre.
Időben beértem az iskolába, mint a 34 gyerek legalább egy
szülője. A szaktanárok egyenként bemutatkoztak és elmondták a pedagógusi ars
poeticájukat. Egyik tanár szimpatikusabb volt, mint a másik. Az informatika
tanár szomorúan közölte, hogy a központból csak heti egy informatika órát
engedélyeztek korábbi kettő helyett, miközben az NGM arról panaszkodik, hogy hiába szökik az
informatikusok fizetése az égig az országban 20-30.000 informatikusi állás
betöltetlen. Szegény, de bölcs megboldogult Róza anyám ilyenkor mindig azt mondta,
hogy „Nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a balfasz.” és milyen igaza volt.
Csak úgy röpködtek a szülőnként befizetni való 5-10.000.-
forintok, amiket ráadásul nem szabad átutalni, hanem készpénzben kell a
gyereknek bevinnie a Gimnázium Gazdasági Hivatalába (amit az én drága fiam vagy
elveszít, vagy elfejt, netalán másra költi), de mindenképpen nagyobb
kockázatnak van kitéve, mintha a szülő átutalhatná és így többletmunka nélkül
is nyoma marad. Ne felejtsük el, hogy a XXI. században vagyunk, amikor az MNB
és a NAV sír, hogy milyen nagy költségtöbbletet jelent, hogy az emberek nem
tudnak leszokni a készpénzről. (Lásd Róza. a szerk.)
Jómagam csak azt kértem, hogy engem mentsenek föl a
félévenkénti 2800.- Ft-os fénymásolási átalány alól, (mert az iskola tudja
fedezni a papír költségeket), nekem ugyanis elég, ha e-mailen elküldik az amúgy is
számítógépen készült feladat lapokat és én majd itthon kinyomtatom, ha kell. Az
osztályfőnök nőnek tetszett az ötlet és mondta, hogy terjeszteni fogja.
Áronról csak annyit mondott, hogy nem lenne vele semmi
probléma, ha az iskolába érve nem lenne kialvatlan és fáradt és nem hajtaná a
fejét a padra. Kérdezte, hogy mennyit alszik átlagban és eszik-e elég
zöldséget, gyümölcsöt.
Azt is kérte a tanárnő, hogy ha lehet, akkor ne vigyenek
az iskolába mobil telefont, és ha mégis visznek, akkor még számológép célra
se!! kapcsolják be, mert tilos. A kihívott rendőrség nem tud mit kezdeni egy
olyan üggyel, ahol a tanuló a tornaórán az öltözőben hagyta a mobil telefonját,
ami az óra végére eltűnik. Ezt – mivel ott nincs kulccsal zárható szekrény - a
jegyzőkönyv úgy rögzíti, hogy X elvesztette a mobil telefonját Y pedig talált
egyet.
Az is kiderült, hogy az osztálytermet ki kellene festeni,
de az iskolának erre sincs anyagi fedezete, össze kellene dobni.
A szülői értekezlet hosszú, de nagyon érdekes volt, viszont
olcsóbb lett volna, ha moziba megyek.
Hazajövet rövid megbeszélésre összeült a családi tanács a
szülőin elhangzottakról. Emőke szerint itt az ideje, hogy Áron egy kicsit jobban
összeszedje magát, hogy ne forduljanak elő a tanárok részéről vele szemben
kifogások, notebookját pedig határozatlan időre elkobozta. Áron a kérésemre
megpróbálta a nagy rendetlenségben megkeresni az igazolványait, majd ellenvéleménye
dacára lementem vele megvenni a buszbérletét, amire egyszer már odaadtam a
3500.- forintot, de azzal nem tudott elszámolni.
Áron szobájában nem csak rendetlenség, de az ágya alatt
üres rágcsa zacskók és üres ragacs italos flakonok találhatók.
Emőke hozott nagyon finomnak kinéző süteményeket és vitt
egy picit a zöldbabból, amiben a kelleténél több lett a rántás és kevesebb a
tejföl, de különben finom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése