Egyre sötétebb a világ, amiben élünk.

Reggelre valamelyest javult a tegnapi zaklatott lelkiállapotom, ezért el is határoztam, hogy ma bemegyek a János kórházba és megnézem, hogy mennyire lett sikeres az első beavatkozás és most már nyugodtabban tudom majd felmérni, hogy Nóra nagyinak mire van szüksége.

Manna először csak rendíthetetlenül nyávogott, majd úgy döntött, hogy tettlegességgel ad nyomatékot a kérésének: MENJÜNK LE!

Le is mentem. Vittem egy palack vizet a smaragdfának és vettem egy rozscipót.

Reggeli után elindultam a János kórházba.

Már egy-két évtizede tágabb szemmel nézem a világ folyását, azt, hogy merre és hová tart az emberiség. Mint egy igaz technokratát örömmel tölt el a technika gyors fejlődése és szinte nap mint nap haszonélvezője is vagyok, de mint egy humanista tanoncot mélyen elszomorít az emberek rohamos lelki elszegényesedése. Az emberek egymáshoz egyre durvábbak, egyre lelketlenebbek és fogalmam sincs, hogy ez a folyamat, hogyan fékezhető, ha egyáltalán fékezhető és hogyan állítható meg.

A mai nap is bizonyíték volt erre. Rossz lelki állapotban értem a János kórházba. Hamar sikerült megtalálnom, hogy hol fekszik a Nóra nagyi, de ami ezután következett, azt alig merem leírni.

A nagyi, túl azon, hogy be volt kötve neki az infúzió, nagyon rosszul nézett ki és nem ismert meg. Közel hajoltam hozzá, hogy amikor beszélek hozzá, a többi beteget és látogatót ne zavarjam. Simogattam a kezét, mosolyogtam rá és közben mondogattam neki, hogy most már jó kezekben van és hamarosan meg fog gyógyulni. Ekkor az egyik ágyon fekvő beteg és a látogatója, összenevetve hangosan csak annyit mondtak: „Minek jött be hozzá, nem látja, hogy már halott?” „Egész éjjel siránkozott és minket nem hagyott aludni.”

Azt hittem, nem hiszek a fülemnek és halkan csak annyit mondtam, hogy: „én kérek a nevében elnézést. Beteg.”

Még egy darabig hallgattam a durva megjegyzéseiket, majd elbúcsúztam a nagyitól és mindenkinek jobbulást kívánva eljöttem.

Meg fogják-e még valaha tanulni az emberek, amit Áronnak is tanítok, hogy az egyetlen igazi érték, ha a másik embernek mosolyt tudunk varázsolni az arcára. Kicsiben és nagyban egyre sötétebb a világ, amiben élünk.

Ebédre megint megmelegítettem egy adagot a hűtőben tárolt körömpörköltből.

Közben Áron megjött a suliból és rögtön lement egy kicsit focizni.

Amikor Emőke lányom hazaért, elmeséltem neki, hogy mekkora pofon érte az amúgy is hadilábon álló lelkemet.

Emőke rábeszélésére Áron viszonylagos rendet tett a szobájában, kirámolta a mosogatógépet és levitte a szemetet, mindezt csak azért, hogy visszakaphassa a notebookját.