Úgy látom, hogy megtört a jég és Áron belátta, hogy
valóban el kell indulnia 7-kor. Pár perccel 7 óra után már csak a
rendetlenséget találtam a szobájában, őt nem.
Amikor bekapcsoltam a notebookom, a Microsoft csak
fenyegetett, hogy 7:56-kor ki fogja kapcsolni, mert a Windows 10 hosszantartó
frissítésbe fog kezdeni. Valóban sokáig tartott, mert már majdnem 10 óra lett
mire végzett.
Közben megreggeliztem és igyekeztem minden mozdulatommal
inkább a helyére tenni valamit, inkább, mint elővenni egy újat.
Manna is megreggelizett és utána kérte, hogy a
délelőttöt még hadd töltse lent a parkban és majd 3 óra előtt feljön.
A W10 frissítéséből szinte nem éreztem semmit, csak
remélni tudom, hogy jobb lett.
Megválaszoltam a beérkezett leveleket. Közben Katika áthozta
a kivasalt ingeket és trikókat.
Elkezdtem a Duolingót, de most átkapcsolva olaszra, ha
már komolyan gondoltam, hogy alkalmasint ki fogom kérdezni Áront.
A bloggal már egyszerűbb a dolgom, mert maximum egy nap
csúszásom van.
Áron csak délután négykor érkezett haza, addigra én már
minden vinnivalót, Mannát is bepakoltam az autóba.
Indulás előtt még elbúcsúztunk Emőkétől, majd hajts
Lajcsi.
A TESCO-ban az volt a munkamegosztás, hogy Áron váltja
vissza a PET palackokat, meg a sörös dobozokat. miközben én bevásárlok. Én
csupán sertés körmöket, sertés farkat, meg sajtokat vettem és kiegészítettem a
háztartást konyhai törlőpapírral és fogkrémekkel.
A sikertörténetnek az lett a vége, hogy nagyon rövid idő
alatt végeztünk a TESCO-val.
Áron és Manna végig aludták az út hátralévő részét.
Még naplemente előtt értünk a bázisra. Manna rögtön
birtokba vette a terepet, mi pedig Áronnal berámoltunk.
Áron rögtön felment, hogy folytassa a pihenést, én pedig
miután elrámoltam, feltettem a köröm pörköltöt lassú tűzön főni.
Nóra nagyit felhívtam, hogy tudjam, hogy van és hogy nem
felejtette-e el, hogy a kérésére azt beszéltük meg, hogy csak hétfőn délelőtt
hajlandó bemenni a János Belgyógyászatára.
Elfelejtette, de ez engem egyáltalán nem lepett meg. Az ó
Alzheimer kórja felmentést ad.
Én több mint tíz évvel vagyok nála fiatalabb és sajnos mégis
előfordul, hogy kinyitom a hűtőszekrényt és közben nem jut az eszembe, hogy mit
szerettem volna kivenni belőle. Csak remélem, hogy nem fogok eljutni olyan
helyzetekbe, hogy kimenjek a WC-be és ott kezdjek el azon gondolkozni, hogy
miért is jöttem ki oda.
Most, hogy odatettem főni a köröm pörköltött főni kellett
volna benne néhány szem krumpli, de nem találtam a szuper krumpli hámozót,
pedig az csak két helyen lehetett. Vagy a hámozóknál a szegre felakasztva, vagy
a konyhaszekrény fiókban. Egyik helyen sem volt. El kellett telni egy időnek, amíg rájöttem,
hogy a szuper hámozót odaadtam Gábornak, hogy mutassa meg Klárinak, hogy ilyen
is van.
Vacsorára nagyon ízletes lett a körömpörkölt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése