Reggel csak annyi kommunikáltam Áronnal, hogy ne felejtse
el felmarkolni a buszpénzt, amit este kitettem és vigyen egy almát.
Amikor belenéztem a @Naplóba, láttam, hogy Áron
elhallgatta a kémia 2-est, pedig határozottam emlékszem, hogy az eső kérdésem
az volt, amikor hazajött, hogy kapott-e valamiből osztályzatot.
Egy kis Duolingó, azután reggeli és indultam a Grawe
Biztosítóhoz. Sikerült ebből a rossz életbiztosítási szerződésből kimenekülni.
Már csak a postát kell megvárnom, ami kb. 10 nap és visszautalják a befizetett pénz egy részét.
Itthon Emőke áthozta a Mannát és megfelezte velem az
ebédjét.
Minden cuccot, amit Dömsödre szeretnék vinni összepakoltam
és levittem az autóba. Az OKI nyomtatóval kezdtem, hogy azt itt ne felejtsem,
mert Gabikának megígértem, hogy ezen a hétvégén megkapja.
Manna még bekapott egy pár falatot, mielőtt betettem a
hordozókájába.
½ 3-kor indultam, hogy még a gumis előtt a TESCO-s
bevásárlást is el tudjam intézni. Figyelnem kellett arra is, hogy ne csak a
saját notebookomat, hanem Áronét is levigyem.
A TESCO-ban a PET palackok leadása után a csak csirkemáj,
a kocsonyának való és a petrezselyem volt a célkeresztben.
Már a pénztárnál voltam, amikor Gyöngyi hívott, hogy
megnézték a nagyi lakását és már vasárnap be is költözne a bérlő, ha addig el
tudnánk vinni a személyes cuccokat. Mondtam neki, hogy mi a hétvégét Dömsödön
töltjük és a lányommal azt beszéltem meg, hogy a lakás kiürítését hétfőre
terveztük, de ha azok a dolgok nem zavarják a bérlőt, akkor már előtte beköltözhet.
Rögtön kértem is az egyik eladótól két üres hullámpapír
dobozt, hogy legyen mivel majd cuccozni.
Mire minden bekerült az autóba már ¾ 4 is elmúlt, ezért
ahogy elindultam, felhívtam a gumi szervizt, hogy a ½ 5 helyett valószínű, hogy
csak 5 óra körül fogok odaérni és ha odaérkezik Áron fiam, akkor ezt vele is
közöljék.
Áron hívott is ½ 5-kor, hogy merre járok, mert ő már ott
van Kiskunlacházán a gumis műhely előtt. Neki is mondtam, hogy késni fogok, de
azért igyekszem.
Pont ötre sikerült befutnom. Már zárták volna a műhelyt,
de azért nekem még megcsinálták a nyári> téli gumicserét.
Ahogy leértünk a bázisra, Mannát szélnek eresztetem,
mindent berámoltunk, feltettem a kocsonyát (lassú tűzön!!) főni, bekaptam egy
unikumot, kimentem fát vágni és begyújtottam a cserépkályhába.
A gyors start után kissé ráérősebben elkészítettem a
resztelt májat és hozzá a petrezselymes krumplit.
Megvacsoráztunk és mielőtt eltettük volna magunkat
holnapra, kiporcióztam a kocsonyát és kivittük az istállóba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése