Túl sok volt a
vacsora és az unikum, ettől nem aludtam jól.
Kiszellőztetés
után reggeli torna + a guggolás a síeléshez. Nehezen veszem rá magam a
kezdéshez, de muszáj, mert különben nem fognak menni a tehermentesített
kanyarok. Már harmincnál tartok.
Reggelire csak
egy pirítós kenyeret ettem lilahagymával, Áron meg le sem jött reggelizni, csak
lustálkodott és bámulta a notebookját.
Megint
igazítottam egyet a renden, a kerámia főzőlapról levakartam a korábbi
odaégéseket. Javul, javul, de, hogy ebből hogyan lesz szerdára egy takarítható
lakás, az még egy rejtély.
Gyorsan
összeszedtem és összeraktam a már majdnem elveszett blog jegyzeteimet és
kiraktam a tegnapi bejegyzést.
Illenék
megcsinálni a mai Duolingó adagot is, de olyan sok restanciám van.
Vágtam egy kis
fát és begyújtottam a cserépkályhába. Odakint sincs még tél csak olyan 12-13 ॰C van, de azért az nem lenne jó ha
itt bent is csak annyi lenne.
A következő
állomás, hogy két képet felakasszak a falra. Az egyik kép Áronról készült kb. olyan
hatéves korában és azt a címet adtam neki, hogy „Bicska Maxi”.
Folytatásként a
lakókocsiból kikerült szerszámos dobozok tartalma került a helyére. Nincs
megállás, rendcsinálás a bélyegező szoba íróasztalán is. Már látom, hogy erre még
rá fog menni a holnap délelőtt is
Vacsorára
megmelegítettem a köröm pörköltöt, amit sokmagos kenyérrel és kovászos
uborkával tálaltam. Közben sütöttünk hozzá egy almás süteményt. A receptjét nem
találtam, ezért Katikának írtam, hogy S.O.S, ha tudja, küldje el. A recept
perceken belül megjött és kezdhettük a ceremóniát Áron három nagyméretű almából
készítette a pépet, sőt nélküle meg se találtam volna a sütőport és a vaníliás
cukrot.
Degeszre ettük
magunkat.
Elhatároztam,
hogy próbára teszem magam, mi van ha este nem kapok be egy-két unikumot. Szerencsére
nem jelentkezett semmilyen probléma.
Pihenés gyanánt
70 ponton fejeztem be a napi Duolingót.
Áron még mindig
nem csinálta meg a Robin Hood preparálást, viszont ¼ 10-kor rá kellett szólnom,
hogy most már menjen fogat mosni és takarodó. Miután nyugovóra tértem még éjjel
egykor be kellett nyitnom a szobájába, hogy azonnal kapcsolja ki a
számítógépet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése