Áron
azzal indított, hogy írjak egy kérelmet a tornatanárnak, hogy a megfázása miatt
a mai úszás alól mentse fel és az utolsó óráról engedje haza.
Reggel
egy kis vitám is volt Áronnal, mert már ½ 7-kor elkezdtem kérni, hogy szeretném,
ha 7 óra előtt elindulna és vinne egy almát. Ezt hétig egyfolytában kértem és ő
egyre ingerültebben válaszolt, hogy ne izguljak, el fog indulni. Ehhez képest
7:05-kor indult el, az almát pedig itthon felejtette viszont a Mannát sem vitte le.
Én
csak 9-kor keltem, de addig már legalább elkezdtem a mai Duolingót.
Felkelés
után azonnal megcsináltam a 45 guggolást. Azt még a drága Rózától tanultam,
hogy a reggeli tornát, ha fúj, ha fagy, nyitott ablaknál, a reggeli
szellőztetéssel együtt kell végezni. Ehhez most már kezd hűvösödni, de azért
így tettem.
Ebédre
megettem a számomra készített milánóit.
Amikor
Emőke hazaért, csak arra kértem, figyeljen oda Áronra, hogy amikor hazajön, ne
csak az Internettel foglalkozzon.
Délben
bekaptam a nekem készített milánóit és némi készülődés után elindultam a
brushup-ra.
Időben
odaértem és a kiscsoportos foglalkozás után, Larry-t is követtem. Egy órányi
anyag után következett Manna olvasó csoportja. Ott mindenki tudott valamelyest,
de a kiejtések borzasztóak voltak.
Amikor
már minden foglalkozást formailag befejeztünk, akkor én még kiejtési gyakorlatokat
tartottam Misinek, Katie-nek és Llinek. Katiet hamar ki fogom rúgni a
csoportból, mert nagyon jó lett a kiejtése. Misi és Lili egyelőre
menthetetlennek néznek ki, de Misinek adtam külön feladatot. Lilihez meg megyek
hétfőn reggel gyakorolni.
Hazafele betértem a CBA-ba, vettem
pékárut, juhtúrót, és tarját, azzal a céllal, hogy Áron reggelihez, az almán
kívül vigyen magával egy-két szendvicset is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése