20161106
Vasárnap
Bár már
nyolckor felébredtem, de a felkelés még váratott magára.
A guggolás
ellógtam, mondván, ma vasárnap, munkaszüneti nap van. Remélem, hogy ez nem lesz
az edzési terv kárára.
Emőke és Áron nehezen
ébredeztek, de végül sikerült.
Reggelire
virslit, lágy tojást, lila hagymát, fokhagymás tehéntúrót és egyéb finomságokat
tálaltam.
A nappal simán múlt. Áron és Emőke elmentek
sétálni a Duna parton. Közben megjelent Levente, de sikerült őket Áronnal
összetalálkoztatni. Amikor visszajöttek, Emőke meg én meglátogattuk Gábort és a
Klárit, főleg Manna sok új családtagjával. találkoztunk
Áron és Levi
sakkoztak.
Én diókat
szedtem, Emőke pedig Áronnal a csicsókát. Hoztam még egy nagy zacskó almát is,
amire Emőke rákattant és azt mondta, hogy ő is. Már mindent learattunk. Csak
akkor lett probléma. amikor pakolni kellett. Mindenkinek jutott feladat.
Azt terveztük,
hogy kettőkor indulunk haza, de ebből már majdnem négy lett.
Itthon azután
rengeteg felcipelni valónk akadt. Úgy hordtuk fel a cuccokat, mint az albán
menekültek. Áront közben elküldtem a CBA-ba kenyérért, magam pedig beszereztem
egy kis unikumot.
Emőke azt a
parancsot adta ki, hogy miután Áronban napok óta bujkál egy megfázás, Áronnak
meleg fürdő, citromos, mézes tea és az ágyban maximum az olasz nyelvkönyv.
Mindent
elkészítettem, sőt még egy almát is meghámoztam és felcikkeztem.
64 éves korában
meghalt Kocsis Zoltán. Szerintem pótolhatatlan. Az én füleim szerint az egyike
volt azoknak, akik úgy tudták megszólaltatni Bartókot, ahogyan azt ő gondolta –
a másik Gidon Kremer. A többiek csak próbálkoznak. Nagyon nagy vesztesség.
Egyetlen egyszer találkoztam vele, még 1989-ben a Németországi Erlangenben.
Csak arra emlékszem, hogy az előadása után reklamáltam, hogy ráadásként miért
nem játszotta el az Allegro Barbaro-t. Csak nevetett, mert, hogy az túl nagy
falat lett volna ráadásnak. Nagyon nagy tisztelője voltam. Nyugodjék békében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése