Áronnal egy időben keltem. Készítettem egy szerény
reggelit (disznósajt pirítóson tejeskávéval) és Áronra is rátukmáltam egy
sajtos pirítóst. Ő 7:10-kor indult, de arra nagyon figyeltem, hogy vigyen egy
almát is. Én csak 7:15-kor.
Megint bekaptam a horgot és pont csúcsforgalmi dugóban
araszoltam a Fehérvári út felé.
Kicsit ½ 8 után értem Lilihez. Miközben tanultunk főzött
egy finom gyömbér teát és amikor látta, hogy nekem ez ízlik, adott három
zacskóval, hogy vigyek Emőkének és
Áronnak is.
Lili örült annak, hogy végre világossá vált számára a
Simple Past Tense és a Past Perfect használata ugyanabban a történetben.
Gyöngyi ott lakik a közelben, ezért telefonon megkértem,
hogy amíg ott vagyok hozza el a nagyi postaládájának a kulcsát.
Lilitől hazajövet leültem a notebook elé: Levelek, hírek,
Duolingó, blog. Megnéztem a tegnapi RTL híradót, mert Norcikám szerepelt benne,
igaz, hogy csak egyetlen verssorral a Radnóti: „Nem tudhatom”-ból, de akkor is,
az én lányom.
Ebédre behoztam az erkélyről az egyik tányér kocsonyát és
az ínyencek módjára kicsit megsózva, megborsozva, még egy kis pirospaprikát is
rászórva meglocsoltam citrommal, mellé fokhagymás pirítós kenyeret tálalva
nagyon befalatoztam belőle.
Elmentem a Nagyi lakásába, részben azért, hogy kiürítsem
a postaládát. másrészt el akartam hozni azt a lézernyomtatót, amit oda
szeretnék ajándékozni Gabikáéknak.
Sajnos kétszer kellett megtennem az utat, mert ott nem
találtam semmilyen cipelő alkalmatosságot, pedig a nyomtató súlyos.
Amikor Áron hazajött, megkérdeztem, hogy kapott-e ma
valamilyen jegyet. A válasza az volt, hogy nem.
Este hatra jött K. Szilvia, hogy kezdjük el rendezni azt
a korábbi kölcsönből maradt adósságát. Emőke is részt vett a megbeszélésen.
Kértem Szilviát, hogy adja elő a rendezésre való javaslatát, és ha az nekünk is
megfelel, akkor rugalmasan tudok nyilatkozni a kamatok elengedéséről. Szilvia a
válásán kívül olyan zavaros történetekkel állt elő, amiket alig értettem, Emőke
meg még kevésbé.
Én jobb híján azt javasoltam, hogy legyen tabula rasa és
induljunk el a kezdeti állapotból, de Ő mutasson valamilyen készséget, hogy
havi rendszerességgel megpróbálja törleszteni az adósságát. Ekkor a megbeszélés
egy holtpontra jutott és abban állapodtunk meg, hogy ez év december 19-én este
hatkor innen folytatjuk.
Amikor belenéztem az Naplóba, akkor derült ki számomra,
hogy Áron Földrajzból és Énekből is kapott egy hármast, de ezt elfelejtette
elmondani. Ettől kezdve elromlott az esti hangulat.
A notebook és a kütyü elkobozva és kértem, hogy
tanulgassa ezt a két tárgyat és holnap kérdezze meg mindkét szaktanárt, hogy
ezeken a jegyeken hogyan tudna javítani.
A Robin Hood 18 napos elmaradásán is vita volt és Áron azt
nem is tudta, hogy hol van. A hidegháborús hangulat miatt Áron nem is jött ki
vacsorázni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése