Áron 7:15-kor indult el a suliba. A szobájában
rendetlenséget, az ágyán tányérokban kajamaradékokat hagyott, az almát itt
felejtette és a Mannát sem engedte le. Szerintem minden nap ugyanaz a nóta, már
leírni is unalmas.
Elkészítettem magamnak a reggelit és próbáltam
összeállítani a napi teendőimet.
Először Duolingó, majd a blog rendezése, végül a levelek.
Igyekeztem rendezni a Citibank-os papírjaimat, mert délután
háromkor egy egyeztető megbeszélésre megyek Kádár úrhoz. Mire mindent
rendbetettem, már indulhattam is.
A Brexit és az amerikai elnökválasztás nem tett jót a
pénzügyi világnak és ezt a saját portfóliómon is éreztem, de Kádár úr megnyugtatott,
hogy a kedélyek megnyugodni látszanak.
Hazamenet visszarendeztem a papírokat.
Áron nemsokára megjött a suliból. Először átment
Emőkéhez, majd leült tanulni.
Elhatároztam, hogy vacsorára el fogok készíteni egy olasz
kaját a Piadina-t, amit Berni az Olaszországról írt blogjának (bernitaly.webnode.hu/)
„Receptek” fejezetében írt le. Ehhez egy-két dolgot még be kellett szereznem,
ezért lementem a CBA-ba.
Egyébként élvezem olvasni Berni blogját, ami sokkal színesebb,
mint az én blogom. Jól szerkesztett, míves a tördelése és szép fotókkal
tarkított. Berni szerencsétlenségére a blogot én korrektúrázom, de emiatt nem
neheztel, hanem még hálás is. Majd ha hazajön Olaszországból, akkor majd
megkapom érte a magamét. Ő is Dömsödi és jó barátok vagyunk.
A Piadina-nak nagy sikere volt Emőkénél és Áronnál is.
Némi önkritika azért belefér. A tésztája sótlan lett és nem gyúrtam elég
vékonyra, amiért nem sült át teljesen. Legközelebb majd erre is jobban oda
fogok figyelni. Jól belakmároztunk belőle és egy-két unikummal utána, már a
hibáit is elnéztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése