Nyolc körül ébredtem, megreggeliztem. Reggeli után nekiláttam a nagy kupac (postán érkezett)
átutalni valóknak.
Manna nem tud betelni velem. Folyton a közelemben akar maradni.
Éjjel kint volt. Most idefeküdt mellém.
Délben megjött Mikus úr. Megnézte a villanyautó töltőt, meg a
dokumentációját, sőt az Elmű-s engedélyezési papírokat is és azt mondta, hogy
augusztus második hetében installálja a töltőt.
Ha már erre járt megnézte, hogy a szalagfűrészem miért nem kapja
meg az egyik fázist. Hamar megállapította, hogy az alsó forgó tányér annyira
kidörzsölte a kábelt, hogy az öt érből az egyik elszakadt. Azt mondta, hogy
innen már én is meg tudom oldani a problémát és azzal elbúcsúzott.
Ebédre egy nagy tányér lecsót melegítettem meg.
A lánynak küldtem néhány emailt csatolva azokat az angol
anyagokat, amiket kért.
Kora délután elmentem a helybéli fodrászhoz egy kicsit rendbe
hozatni a loboncomat és utána vettem néhány szelet csirkemellet a hentesnél.
Levi jött át és kereste Áront, mert akarta meghívni, focizni.
Közben elmesélte, hogy ma kapta meg az első heti fizetését a malomban. Neki
reggel ötkor kell kelnie, hogy miután megetette az állatokat, hatra beérjen
dolgozni. Nem is mertem neki elmondani, hogy Áron 11-kor szokott felkelni,
reggelizni.
Még naplemente előtt leúsztam a napi adagot, majd mindent
meglocsoltam a kertben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése