Áron ébresztőjére csak annyira sikerült felébrednem, hogy
szóljak: „Áron, légy szíves zárd el az ébresztődet.”
Mire magamtól is felébredtem, már 8 óra felé járt az idő.
Gyorsan felkaptam magamra valamit és már rohantam a KONZUM-ba. Vettem négy
rántott halat, kétszer 10 dkg felvágottat, egy zacskó Chrancsit és egy vekni
rozskenyeret.
Judit készített reggelit és az útra szendvicseket. Minden fontos
dolgot bepakoltunk és indultunk Medulin-ba. Az alig 10 km-es út elején már
kapása volt az IGO-t támogató GPS-nek és így könnyen, gyorsan odataláltunk.
Találtunk egy viszonylagosan árnyékos parkoló helyet. Gyalog
bejártuk a hatalmas jacht- és vitorláskikötőt és meglátogattuk a Medulin
gazdasági felvirágoztatását eredményező szélmalmok egyikét.
A malmot őrző csajszi bemutatta a malmot működés közben. Minden fontos tudnivalót
elmesélt a malomról. Judit csinált is egy fotót, ahol egymást átkarolva vagyok
a csajszival, aki búcsúzóul egy kis búzaőrleményt csomagolt és még az email
címét is megadta.
Onnan a beach strandolható részére sétáltunk. Amikor Áron
átöltözött, kérte, hogy ne várjuk meg, majd jön utánunk. A dolog elég
reménytelennek látszott (kb. 8000 ember volt a strandon), ezért mondtam, hogy
ha véletlenül elkerülnénk egy mást, akkor a camping recepciójánál találkozunk.
Mi hárman (Judit, Levi és én) letettük a cuccunkat egy fához és bementünk a
nagyon sekély vízbe, ami először Balaton déli partjához hasonlított.
Amikor a túlsó parton kijöttünk, több helyen kerestük Áront, de
hiába. Visszasétáltunk a cuccainkhoz, de ott se volt. Ekkor Levi elment a
Recepcióhoz, ahol szintén nem találta Áront.
Több óra keresgélés után Judit és Levente továbbmentek a parton,
míg végre megtalálták. Amikor jöttek, Judit elmondása szerint háromszor is
kérte Áront, hogy az úszószemüvegét akassza a karjára, de hiába. Mire
megérkeztek oda, ahol én vártam őket, már nem volt úszószemüveg.
Megettük a szendvicseket és elindultunk hazafelé.
A HTC IGO-ja nem volt hajlandó műholdat találni, ezért egész
hazáig a táblákra és az emlékezőtehetségünkre voltunk hagyatkozva.
Amikor megérkeztünk, Judit feltálalta a sütőben megmelegített
rántott halat és azt ettük krumplipürével, uborkával majonézzel.
Utána még lementünk a Pulai tengerünkhöz, aminek sokkal kékebb
és sokkal tisztább volt a vize, mint a Medulini. Csináltam egy oda-vissza
úszást, ami körülbelül egy óra úszás. Ma a tenger egy picit haragosabb volt a szokottnál
és nagyon hullámos, de annyira, hogy majdnem lemosott minket a napozó
helyünkről.
Feljövet összeállítottam a Maros utcai bérlő utalásait és elmaradásait egy
Excel táblában, amit tervezek majd Gyöngyinek átküldeni, hogy intézkedjen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése