20170716 vasárnap
Már bőven elmúlt nyolc óra mire felkeltem. Egy gyors napsütés
előtti locsolás.
Áront arra kértem, hogy amíg elmegyek néhány dolgot vásárolni a
reggelihez, addig szedje össze és rakja a helyére a megszáradt ruhákat.
Amikor visszaértem még lustálkodott. Kitettem az asztalra
buszpénzt és szépen megkértem, hogy ha ez a dolgokhoz a hozzáállása, akkor
inkább menjen haza. Engem egész nap nyomasztana, ha nem tanul és semmit nem
hajlandó segíteni, de tud kilenc és fél órát Internetezni.
Összepakolta a táskáját, egy részét leszedte a megszáradt
ruháknak, a többöt otthagyta. Nagy rendetlenséget hagyott maga után és elindult
Budapestre.
A konyhai mosogatót szét kellett szednem, mert egy tömítési hiba
miatt a lefolyónál csöpögött a víz. Nem tudtam megcsinálni és ma nincs nyitva
szerelvénybolt, ezért felhívtam Orosz Laci bácsit, hogy el tud–e jönni,
megjavítani a hibát.
Ebédre elővettem egy mélyhűtött csülkös bablevest.
Délután háromkor megjött Laci bácsi és hamar elhárította a hibát.
Meglátogattam Gabikáékat, főleg azért, mert kíváncsi voltam a
Feri véleményére, hogy a kertben hol lenne a legjobb a fedett hely kialakítása
a Nissan LEAF-nek.
Este hét óra után kaptak a növények egy nagy locsolást.
Vizes VB Magyarország – Japán.
Lefekvés előtt egy kis pörc lilahagymával és sör.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése