A reggeli locsolást,
(de csak a nagy smaragdfánál), még az erős napsütés előtt a szivattyút
automatikája elvégzi, én ráérek nyolckor felkelni.
Az egyik délelőtti
program a Nissan LEAF hátsó ütközéses festéknyom lepolírozása. Egy tíz perces
munkával szinte teljesen eltűnt a fekete festéknyom.
Utána vettem egy
nagy lélegzetet és rendet csináltam az autó csomagtartójába. A téli gumi garnitúrából
egyet betettem a csomagtartóba, mert abban a befújós defektjavító készletben
nem bízom eléggé.
Elmentem a
Húsboltba reklamálni, mert nekem azt mondták, hogy ha úgy teszem be a
disznósajtot a hűtőbe, hogy levegő is érje, akkor péntekig biztosan megmarad.
Reklamáltam, hogy nekem nem maradt meg. Hogy-hogy nem – kérdezte az eladó. Úgy,
hogy én már szerdán megettem. Jót nevettek és adott újabb 30 dkg-ot.
Egy óra után nem
sokkal megérkezett Tóth Dávid a kertész. Meglepődött a kertben látottakon, de
azt mondta, szép lassan, fokozatosan rendbe lehet hozni, Az első munkanap
augusztus 12. lesz. Két óra kerti munka és utána két óra angolozás, így szól a
barter megállapodás.
Utána készítettem
magamnak a tegnapi krumpli főző léből egy nagyon finom csurgatott tojáslevest.
Csak köménymaggal, babérlevéllel, apróra vágott újhagyma szárral, sóval, borssal,
pirospaprikával és fokhagyma zúzalékkal ízesítettem és a tálalás előtt még
elkevertem benne egy kevés tejfölt.
Délutáni pihenés,
majd átmentem Judithoz a Renault Scenic tartalék kulcsáért, mert az még az
Adriai úton nála maradt.
A szomszéd kertben
(felhatalmazással) szedtem a földről egy nylon zacskó körtét és indulás előtt
még végeztem egy nagy locsolást.
Mannuskával megbeszéltem, hogy most nem viszem haza, mert holnap amúgyis jövünk vissza.
Mannuskával megbeszéltem, hogy most nem viszem haza, mert holnap amúgyis jövünk vissza.
Csak hét óra után
indultam útnak. Otthon előbb megvacsoráztattam Áront, majd bekapcsoltam a www.flight24radar.com-ot, hogy megnézzem elindult-e a FR8206 Ryanar járat
Norciékkal Bristolból.
Áron közben arról
értesült Leótól, hogy a gép félóra késéssel fog felszállni.
A lényeg, hogy mi a
menetrendi érkezéshez igazodva ½ 12-kor indultunk el Ferihegyre. Ádámmal azt
beszéltem meg, hogy Ferihegyi repülőtér előtti utolsó SHELL kútnál fogjuk várni
a hívását és majd onnan repülőrajttal fogunk érkezni a B2 alsó parkolójába.
A várakozás közben
még bekaptam egy benzinkutas melegszenyát és Áronnal egy Fantát.
½ 1-kor csörgött a
telefon. Norcikám közölte, hogy az alsó parkoló külső kanyarjában várnak.
Pillanatok alatt
ott voltunk és nagy ölelkezésbe kezdtünk a családunk Bristolba kihelyezett
hattagú különítményével. Leó nagyon örült Áronnak, de a villanyautót is
díjazta. Leó és Arti beültek az autóba. A csomagjaik bőven elfértek a
csomagtartóban. A többieket otthagytuk (majd holnap találkozunk) és indultunk
Gazdagrétre.
Útközben állandóan
egymás szavába vágtak. Nem tudtak egymással betelni.
Éjjel egy óra körül
értünk haza Gazdagrétre. Emőke lányomnál (my night daughter) még égett a
villany. A fiúk rögtön betolattak és kezdődött az éjszakai szeánsz.
Emőke süteményt
vett elő és valamilyen kártyajátékba kezdtek.
Én megmostam és
feldarabolva megpucoltam néhány körtét és azt vittem át nekik, de lezuhanyoztam
és kivonva magam a forgalomból lefeküdtem aludni.
Még fél füllel hallottam, amikor a fiúk két óra körül hazatértek, valamit még kotorásztak a hűtőszekrényben, majd ők is
lefeküdtek aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése