Nem kellene ennyi időt pazarolni az alvásra
8:30-kor Judit „Hétalvók keljetek már fel!” Mindenkit kiparancsolt
az ágyból.
A reggeli már gőzölgött az asztalon.
Tízkor már mindenki lent volt a parton, már csak én utalgattam
egy-két elmaradt számlatartozást, de azután én is követtem őket. A tenger ma is
goromba volt. Alig tudtam egy óra alatt oda- és visszaúszni a túlpartra.
Bemutatkoztam a két lánynak, hogy én vagyok az Áron apukája, de
Áron ennek nem örült annyira. Talán szégyell.
Délben feljöttünk ebédelni. Judit csirkepörköltöt vett elő a
mélyhűtőből és azt szolgálta fel tarhonyával és kovászos uborkával. Nagyon
bezabáltunk.
Délután a befektetéseket intéztem az Equilor-ral. Legtöbbször a
javaslatukra vagyok hagyatkozva, mert nem értek annyira hozzá, mint ők és az
elmúlt két év alatt még mindig jól jártam, ha rájuk hallgattam. Most egy
€uro/HUF árfolyamváltozásra (Arbitrage) tettünk be szabad felhasználású pénzt.
Utána lementem a tengerre. A víz már egy kicsit megszelidűlt, de
az idő borúsabb és hűvösebb lett.
Otthon Judit palacsintát készített és mire befejeztük a
vacsorát, nem csak az eső kezdett el esni, de a wifi Internet kapcsolat is
megszűnt. A lány válaszát még éppen hogy megkaptam Viber-en, hogy most éppen
tanul, de már kommunikálni nem tudtam vele.
Este még próbáltam olvasni a Nádas Pétert, de ahhoz már kölcsön kellett kérnem a szomszéd bérlőnek az éjjeli szekrény lámpáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése