20180921 péntek
A meteorológiai nyár utolsó napja. Áron úgy indult el
7:30-kor, hogy az esti ígérete szerint nem csak a szemetet nem vitte le, de a
nagy rendetlenségen felül a kilincsre akasztott tízóraiját is itt hagyta.
Készítettem egy szerény reggelit, majd folytattam a
szörfölést és a levelezést a neten. Volt abban egy kis angolozás is.
Zsuzsi átkülde a Szülői Munkaközösség ülésének az
összefoglalóját, hogy nézzem át, vannak-e benne hibák. Alig voltak és azok is csak kis
hibák voltak. Egyre jobban odafigyel arra, amit ír.
Megint felkaptam a vizet egy hírre, de azután Emőke
lehűtött, várjunk egy kicsit (néhány napot), amíg végleg kiderül, hogy kamu-e a
hír vagy igaz.
Úgy itéltem meg, hogy öt percet kellene csak rászánnom, hogy
a konyhában minden a helyére kerüljön (mosogatógép kirámolása, szennyes edények
berámolása, szemét levitele, bio és a csontok becsomagolása a piros kosárba
stb.) Nem öt perc lett, hanem kicsit több, de ezzel is előrébb vagyunk.
Emőkének átvittem a tököt, mert én mást tervezek a hétvégére főzni.
Emőkének átvittem a tököt, mert én mást tervezek a hétvégére főzni.
Áron 3 körül ért haza, de ½ 5-ig tudta húzni az elindulást, Internetezett.
Mannát senki nem találta, úgy hogy néklüle kellett
elindulnunk.
Áronnak az sem tetszett, hogy útbaejtve megállunk a
TESCO-nál, mert az ott eltöltött idő mind kiesik a neten tölthető idejéből.
Ennek ellenére nem jött be velem segíteni, hogy mielőbb végezzek. Bent maradt az autóban és hallgatta kedvenc zenéit.
Az M0-ással egy kicsit most is megszenvedtünk, de végül
sikerült kikeverednünk a dugóból.
Szigethalmon vettem két rövidebb szál sütnivaló kolbászt, főleg
a holnapra tervezett zöldbabfőzelékre.
Szerencsémre még világosban érkeztünk a bázisra. A kirámoláshoz
hozzátartozott, hogy bevittük a pohárszéket.
Áron felment és bekapcsolta a számítógépet.
Ahova terveztem tenni az új bútordarabot, ott a falról le
kellett szedni a képeket, azok majd más helyre kerülnek.
Az első dolgom az volt, hogy betettem az üvegpolcokat, amiket
egyelőre konyhai papírtörlő szalagokkal takartam le és rögtön betelepítettem az
ide szánt poharakat, bögréket és korsókat, amitől a konyhaszekrény mélyfiókja
teljesen felszabadult. Egy kupica unicummal felavattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése