Mannával mindent meg lehet beszélni.

Amikor kiszálltam a TESCO parklójában az autóból, mind a négy ablakot leengedtem két újjnyira és azt mondtam: „Mannuska, semmi perc alatt bedobálom a PET palackokat az automatába és semmi mást nem fogok vásárolni, mint egy nagy zacskó „ONE”-t és hozzá neked valami nagyon finomat. Bírd ki, tíz perc múlva itt vagyok. OK?” Manna mindent értett és abban biztos volt, hogy nem csapom be.

Sajnos már elkezdett sötétedni és mire megérkeztünk a bázisra, már teljesen sötét lett. Mannát szabadlábra helyeztem, de mondtam neki, hogy ne menjen messzire, mert tálalom a meglepit. 

Így is tett, mert bármennyire hihetetlen, ő mindent megért. Tíz perc múlva megjelent: „Na lássuk azt a meglepit.” Az egy Félix öntet volt, amit száraz kajára javasolnak önteni, hogy ne legyen olyan száraz.

Hihetetlenül ízlett neki. Ilyet eleddig nem csinált, miközben ette, végig dorombolt.

Ilyenkor mindig a drága, és bölcs megboldogult anyám Róza mondása jut az eszembe: „Gábor, ha az embereknek csak fele annyi eszük és csak fele akkora lelkük lenne, mint az állatoknak, az jó lenne.”

Drága Róza, nem kellett volna olyan gyorsan itt hagyni minket. Még taníthattál volna 10-20 évet.