20180903 hétfő
Csak remélni tudom, hogy Áron időben elindult az évnyitóra.
9 óra fele keltem, de nem volt kedvem nagy reggelit
készíteni.
Manna egy szemrehányó nyikkantással kisérve bejött, kérte a
kajáját, megette, majd közölte, hogy kimegy. Én meg közöltem, hogy most már nem
mész ki, mert még előttem sem világos, hogy mi a mai program.
Ősszeállítottam a következő napok programját és elkezdtem az
angol anyagok letöltését.
Dél fele meggyújtottam a kúp alatti tüzet és amennyire tudtam letisztítottam
a követ.
Kivettem a hűtőből a befűszerezett csirkecombokat.
Megkevertem a mézes-mustáros bundát (só, bors, csirkefűszer és egy kiskanál
csípős paprika krém). Egy evőkanál olivaolaj a kőre és a kenőcsben megforgatott
combok felkerültek sülni a kőre. Időnként megforgattam.
Közben kifőztem egy pár szem krumplit és abból petrezselymes krumpli lett. Egyszerűen kitűnőre sikerült.
Korán indultunk haza és természetesen a készítményből vittem haza Áronnak és Emőkének is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése