20180929 szombat
Már az ébresztő megszólalása előtt felébredtem.
Megnéztem a leveleket.
Emő jött be, azzal, hogy le kellene ülnünk hármasban
beszélgetni. Én már eleget beszélgettem Áronnal, hogy miképp képzelek egy tisztességes életet vele.
Úgy terveztem, hogy ¼ 9-kor elindulok, hogy 9-re beérjek a
KórházSuli konferenciára.
Gyors fürdőszoba és reggeli.
Áronnak kitettem a 100 € sítábor előleget és indultam.
A buszon még úgy számoltam, hogy időben érkezem, de ez nem jött
össze. A pár perc késésnek viszont azért nem volt jelentősége, mert csak a
regisztráció kezdődött 9-kor, maga a konferencia majd csak egy óra múlva
kezdődik.
Azt rögtön sikerült megállapítanom, hogy hosszas bemutatkozó
előadások következtek, de az előadók olyan sokan voltak, hogy végül egyetlen
előadónak sem tudtam megjegyezni a nevét.
A KórházSuli ötlete és a megvalósítása fantasztikus teljesítmény.
A KórházSuli ötlete és a megvalósítása fantasztikus teljesítmény.
Az egész konferencia szervezése profi volt. Egyetlen kis hibát
találtam, senki nem tudta megmondani, hogy az EJG (Eötvös József Gimnázium)
Vendég WiFi-nek mi a jelszava.
Minden digitális támogatást megkaptunk. A minta lecke
elkészítése nekem nagyon nehezen ment, de amikor elakadtam rögtön odajöttek
segíteni.
A szünetekben bőségesen jutottunk enni- és innvalókhoz.
Mindenki választhatott, hogy milyen tárgyból és milyen korú beteget
kíván korrepetálni. Én egy 12.-est (érettségi előtt álló) fiút kaptam matematika
és angol tárgyból.
A búcsú előtt készült egy csoportos fotó.
½ 5 körül értem haza. Gyorsan összepakoltam és indultam
Dömsödre.
Útközben csak Kiskunlacházán álltam meg venni egy cipó
kenyeret.
A lakásban nagyon hideg volt.
Az első dolgom az volt, hogy bekapcsoltam a fűtést és szinte
ezzel egyidőben begyújtottam a cserépkályhába. Nemsokára élhetővé vált a benti
hőmérséklet.
Amíg leégett a tűz, volt időm meggírni a mai nap történéseit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése