20181008 hétfő
Négy órakor ébredtem.Tudva, hogy ebből már nem lesz tovább
alvás összeállítottam egy már régóta tervezett angol anyagot, hogy miket
mondanak az angolok a hmm és az őőő helyett, hogy úgy tünjön, folyékonyan
beszélnek, miközben nem mondanak semmi értelmeset. Jó hosszúra sikerült a blabla gyűjteményem.
Elhatároztam, hogy ezeket is meg fogom tanítani a
tanítványaimnak, ha másért nem hát azért, hogy a nyelvvizsgájukon majd folyékony angol
tudást színleljenek.
Úgy tervezem, hogy reggeli
után átgurulok Évához.
Nem is reggeliztem, hogy kilenc körül odaérjek.
Évánál bekaptam egy szendvicset amihez készített egy teát.
Átvettük
a JamesESL videói tanulásának módszerét.
Hazaérve lementem a CBA. Vettem holnapra lecsónak való
paprikát, paradicsomot és csirkeszárnyakat, a pékségben pedig egy hagymás cipót.
Délben megmelegítettem egy adag körömpörköltöt.
Áronnak elkészítettem a holnapi tízóraiját és felakasztottam Emőke
kilincsére, mert még nem volt otthon.
Levittem egy nagy flakon vizet a smaragdfának.
Este meghallgattam Daniil Trifonov zongorajátékát a
youtube-on (Chopin b-moll Op.58
zongoraszonáta). Félelmetes, hogy egy ember (nem gép) így tudjon játszani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése