20181017 szerda
Az első dolgom az volt, hogy Norci lányomat felköszöntsem.
Ma 43 éves.
Reggeli készítés után megírtam a GRAWE Biztosítónak a
levelet. Feladtam a póstán és egyúttal körbenéztem, hogy áll a terület
rendezése. Lassan, de azért halad.
Írtam egy levelet Áder János köztársasági elnök úrnak a Kresz
módosítás törvénybe iktatásáról, aminek alapján a villanyautósok használhatnák
a buszsávot.
Tettem ezt azért mert felbiztatva éreztem magam, mivel
egy korábbi javaslatomat elfogadott,
bevezetett és ahhoz levélben külön gratulált.
½ 3-kor indultam a brushupra.
Évának elvittem a Zaka Dominika köyvet.
A kezdésig volt időm lepuskázni az olvasócsoportban kapott
házi feladatot.
Megint sok születésnapos volt, többször is körbejárt a
csokis, bonbonos kosár. Mondtam is, hogy mi ide inkább enni járunk, mint
tanulni.
A kiscsoportban odaadtam Larrynek a pendriveot és mire
elkezdődött az olvasócsoport, már visszakaptam tőle, rámásolta nekem a hadarós
hanganyagot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése