20181001 hétfő
Hűvös szobában ébredtem. Remélem, hogy a tacepao-nak, amit a
liftben velem együtt már többen aláírtak, mielőbb lesz foganatja és már két
héttel a hivatalos fűtésidény előtt elindítják a fűtést.
Elmentem a gyámhivatalba, hogy megérdeklődjem, hogyan
lehetne Áron számláján lévő pénzét a K&H banknál (1,2 %) hatékonyabban
fialtatni. Ingatlant javasoltak, de annak az ügyintézése egy 22-es csapdájára
hasonlít.
Áron iskolai szereplését egyre kevésbé értem. Az e-napló szerint ma a második óráról (angol témazáró dolgozatírás) hiányzott.
Levittem egy nagy flakon vizet a smaragdfának, de az ott
dolgozók megnyugtattak, hogy ők azt már reggel meglocsolták.
Elővettem a mélyhűtőből egy adag ??-t és azt megmelegítettem ebédre.
Eleddig azt gondoltam a gasztronómiáról, hogy a feltálalt
ételnek illatra és vizuálisan is meggyőzőnek kell lennie, ahhoz, hogy azt
jóízűen fogyasszuk. Most azonban, hogy kivettem valamit (nem tudom mit) a
mélyhűtőből, kiegészíteném azzal, hogy tudnunk is kellene, hogy mi az amit enni
fogunk.
Éva írta, hogy beteg, de otthon van. Holnap délelőtt
meglátogatom.
A kapucsengő használatából csak annyit tudtam megállapítani,
hogy este ¾ 10-kor szólt. Hogy Áron hol volt és miért ilyen későn tért haza azt
nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése