20181021 vasárnap
Már nyolckor a billentyűzeten voltam. Megnéztem, hátha írt
valamit Áron. Nehezen viselem a hiányát.
Lementem, tettem egy fél fokot a fűtésre csak, hogy
beinduljon és készítettem egy kis reggelit.
Délben csak azt sültkrumplit ettem meg, amit Manna meghagyott.
Úgy döntöttem, hogy ma nem kapkodom el a hazamenetelt, majd
inkább holnap délelőtt kényelmesen világosban.
Átvittem a hűtőben összegyült két zacskó csontot a Pongónak,
de az egyik zacskóban a csontokon penész kezdemények voltak, így azt a zacskót a
tartalmával együtt inkább a kukába dobtam.
Pongó,mint mindig, most is nagyon örült a csontoknak.
Judit nem volt otthon,csak Levente.
Egy kicsit beszélgettünk. A beszélgetés közbe becsempésztem egy kis matekot. Elmagyaráztam, hogy mit is jelentenek a függvény kapcsolatok, mivel most éppen azt tanulják.
Levi megkínált egy almás pitével.
Hazatérve megnéztem egy filmet:
„A boldogság nyomában.” Nekem tetszett, így azután átküldtem Évának is.
Utána még jól kidumáltuk viberen a filmet.
Estére kivettem a mélyhűtőből két kis csomag tarját,
feltettem fedő alatt sülni és amikor már annyira felengedett, felszeletelve
visszatettem (só, bors fokhagyma por) és még feaprítva rászórtam azt a
fűszernövényt, aminek elfelejtettem a nevét, de a Gulyás Judittól úgy
kaptam,hogy sült húsokra nagyon jó. Lassú tüzön fedő alatt tovább sütöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése