20181023 kedd
Majdnem 10-ig tartott a lustálkodás, amibe azért belefért a
notebookon a barangolás is. Közben a fűtésre rátettem egy félf okot,mert eléggé
lehült a ház.
10-kor már el kellett menni némi pékárúért. Ünnep lévén,
minden üzlet zárva volt.Egyedül a Dobos ABC volt nyitva. A sor is ehhez mérten
nagy volt. Csak egy kilós szeletelt kenyér volt a választékban, ami nekem
biztosan sok lesz.
Reggelire sült sonka, ráütve egy tojás, megszórva apróra
karikázott újhagymával, hozzá egy csípős paprika.
Közben – félve ugyan - , de kiengedtem Mannát a kertbe.
Kora délután Áron írt és kérdezte, hogy mikor jövök haza.
Ezen felbuzdulva, azonnal elkezdtem pakolni.
A legsúlysabb tétel Annácska
hanglemezei voltak. Ezeket három részletben vittem le az autóba.
Úgy gondoltam,
hogy még világosban szeretnék hazaérni.
Rögtön bevittem a hordozókát a lakásba és hivogattam Mannát.
Néha a szemkontaktus már meg is volt, de nem jött és amint közeledtem felé odébbállt.
A piros kosarat és a notebookot betettem az autóba.
Amikor a pakolással végeztem, újra hivogattam, de
eredménytelenül.
Egyszer láttam, hogy nagyon el van valamivel foglalva a
bozótosban. Gondoltam, most. Odamentem és láttam, hogy egy madár áldozatát
majszolja. Megfogtam, de ez hiba volt, mert azt gondolhatta, hogy az áldozatát
akarom elvenni tőle és ezért mindkét mancsával
jól megkarmolt. Ezért rögtön kapott is egy taslit.
Innen már rövid volt az út a
hordozókájáig. Rázártam a rácsot és mégegyszer rámordultam és őt is betettem az
autóba.
Hazafele betértem a Szigethalmi „Király Hambi”-ba. Kértem
elvitelre egy HotDog-ot Áronnak, egy Cheeseburgert Emőkének és egy GyrosBurgert
magamnak, de csak ebbe az utóbbiba kértem csípőset.
Hazaérve Áront megkértem segítsen felhordani az autóból a
cuccokat. Kiosztottam a kajákat. Áron rögtön át is vitte a sajátját és Emőkéét
a lányhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése