Áron nélkül nem olyan jó a Dömsöd, mint vele.
Már olyan elvonási tüneteim voltak, hogy reggel felhívtam. ½
9, gondoltam, hogy már nincs túl korán. Csak 1-2 mondatot tudtunk beszélgetni,
mert ő mondta, hogy fáradt. Mondtam, akkor pihenjen tovább.
Nem elleneztem, hogy Áron a szemüvege helyett kontaktlencsét
viseljen, de eggyel több ok, amiért aggódhatok, mert az fokozott higiéniát és
rendszeretet kíván, ami Áron esetében hiányos.
Reggelire megsütöttem két szelet tarját és pirítóssal,
csípős paprikával ettem, utána tejeskávé.
Délelőtt kezelésbe vettem az USB-s dug aljat, hogy otthon majd még egyszer nekifussak a beszerelésnek. Kiültem a napra és egy reszelővel próbáltam a sarkokat fózolni (asztalos szakkifejezés), hogy majd beférjen a szerelő dobozba.
Délelőtt kezelésbe vettem az USB-s dug aljat, hogy otthon majd még egyszer nekifussak a beszerelésnek. Kiültem a napra és egy reszelővel próbáltam a sarkokat fózolni (asztalos szakkifejezés), hogy majd beférjen a szerelő dobozba.
Kora délután már elkezdtem készülődni.
Délután már nem engedtem ki Mannát, hogy indulásnál ne kelljen keresgélni
Átmentem a Zoli bácsi féle telkemre és sok almát és körtét
sikerült összeszednem.
Látom, hogy Béni komolyan gondolja, hogy megveszi a telek
felét, mert már elkezdte kiépíteni a szolgalmi útját a Duna felé és a kijárati
kulcsokat is elkérte, hogy másoltathasson belőle magának.
Hat óra körül értem haza. Áron segített felhordani a
gyümölcsöket, Emőke pedig majd intézkedik a sorsáról.
Ahogy elindultam az autóval történt egy kis meglepetés.
Korábban már többször próbálkoztam azzal, hogy az autó kapcsolódjon az Android Autó
software-en keresztül az okos telefonommal, de ez eleddig még sose sikerült. A
szakemberek azt mondták, hogy ez Magyarországon még nem működik. Ez több, mint
a Bluetooth-on keresztüli telefon kihangosítás, ennek mindent át kellene vinnie
az autó audió és videó rendszerére, természetesen vezeték nélkül. Most nem
tudom, hogy mi történt, ahogy beindítottam az autót, a rendszer közölte, hogy
az Android Autó szeretne kapcsolódni egy okos telefonhoz, válasszam ki, hogy
melyikhez. Kiválasztottam és azóta hibátlanul működik. Persze filmeket majd
csak álló helyzetben fogok nézni.
Hat óra körül értem haza. Áron segített felhordani a
gyümölcsöket, Emőke pedig majd intézkedik a sorsáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése