Éjjel nagy szélvihar volt, reggel pedig olyan hűvös, hogy be
kellett hajtanom az erkélyajtót.
Megérkezett az ígért lehűlés, 15°C van.
Úgy látom, Áron komolyan veszi a suli első napjait. Még ½ 8
sincs és már elindult.
Kényelmesen megreggeliztem és 10-re mire megérkezett Norci,
Arti és Janka, már minden össze is pakoltam.
Másfél hónap után visszakaptam a nagy LEAF-et. Norci azt mondta, hogy szerette használni, én meg örültem, hogy segíthettem vele nekik.
Janka nagyon kereste kis Emőt, de végül beérte Mannával is.
Mindenki segített lehordani a cuccokat, még az elektromos
rollert is betettük, én pedig felajánlottam nekik, hogy elviszem őket a György
Aladár utcába a nagymamához. Ott elbúcsúztunk és én indultam Dömsödre.
Az autóval mindössze annyi probléma volt, hogy a Norci
Iphone-jával volt a Bluetooth-on keresztül összepárosítva és így a
telefonkihangosító automatikusan nem működött. Amint az Iphone-t töröltem és
párosítottam az én telefonommal, visszaállt a régi kapcsolat.
Kiskunlacházán vettem egy házi sütésű cipót. A préri tónál
is megálltam, hátha tudok venni egy halászlének való halat, de a tulaj
panaszkodott, hogy a hétvégén minden hala elfogyott.
A Dobos ABC-ben vettem 20 dkg főtt füstölt tarját, egy üveg
unikumot és egy nagy sört.
Délután két óra előtt értünk a bázisra.
Kirámoláskor majdnem az autóban felejtettem Mannát, de
szerencsémre hamar eszembe jutott, mert a létszám-ellenőrzésen hiányzott.
Itt, ha most éppen nem is süt a nap, de jó levegő van és
csicseregnek a madarak.
Áron még vett egy lendületet és írt, hogy nincs otthon pénz.
Én is vettem egy lendületet és utaltam neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése