Normál felkelés után gazdag reggeli (egy pár főtt virsli
mustárral, lágy tojás kakukkfűvel, vajas meleg szendvics, rajta párizsi,
trappista sajt és rukkola, mellé tejeskávé).
Elindultam B. doktornőhöz a Városmajor utcai klinikára.
Megírta a receptet, a javaslatot, ami után még lementem az alagsori étterembe és
ittam egy presszó kávét.
A Városmajor utca túlsó végén kiváltottam a kompresszió
harisnyát és vettem egy kis ecsetet.
Hazaérve először levittem Lenkének az orvosi javaslatot,
majd elkezdtem szerelni az USB-s dugaszoló aljzatot a konyhában. Először
próbalámpával kimértem, hogy melyik a fázis és melyik a Nulla.
Ugyanabba a problémába ütköztem, mint a Dömsödön
beszereltnél, hogy a dug-alj teste nem fér bele a szerelődobozba. Leviszem
Dömsödre és majd lecsiszolok belőle.
Áron pontban háromkor ért haza a suliból és egy általános
háromszöggel kapcsolatos probléma megoldásáról mesélt.
Kérte, hogy utaljak a számlájára 10.000.- forintot.
Közben felvetette, hogy mit szólnék, h a csirkéhez készítene
valamilyen köretet. Mondtam, hogy rajta.
Mivel este nyolcig nem történt semmi, lementem a kis kínaiba
és hoztam fel csípős savanyú levest, omlós csirkét és szecsuanit sült tésztával.
8
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése