Áron nem sokkal hét óra után indult és kérte, hogy ne
izguljak, ha csak később ér haza, mert egy barátjával tanulnak az iskola
könyvtárában. Ne aggódjak miatta és a telefonja is nála lesz.
A lustálkodás alatt a napi olasz adag, mert azt mindennap el
kell végezni, különben nincs haladás.
Reggelire megmelegítettem a maradék túrós csuszát, de Manna
nem hagyott nyugodtan megreggelizni, erőszakosan nyávogott, hogy ő le akar
menni.
Levittem és egyúttal elmentem a postára a nagyalakú
küldeményemért. Megérkezett a tömlő nélküli gumi, ami tömörgumi ugyan, de
azáltal biztosítja a rugalmasságát, hogy oldalról, mintha ki lenne furkálva. Ez
most ugyanúgy lekerül Dömsödre, mint a rollerrel együtt érkezett két tömlős
tartalékkerék.
Katika hozott át egy tányér káposztás sztrapacskát. Azt
ebédeltem, de a felét meghagytam Áronnak, mert nagyon finom volt.
Hívtam, hogy 4-kor jöjjön velem a Gazdagréti Közösségi
Házba, ahol összesen 200.- forintért minden Gazdagréti lakos átveheti az ÚjBuda
Önkormányzat kedvezményes 4 db LED lámpáját.
Lesétáltunk. Ott egy kicsit sorba kellett állni, de 10 perc
alatt végeztünk. Visszafele én bementem a
CBA-ba főtt füstölt tarjáért, sajttal
töltött pogácsáért és egy nagy palack sörért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése