Reggel az volt az első dolgom, hogy az óraközi szünetben
felhívtam Áron Osztályfőnöknőjét a tegnap visszapattant e-mail végett és szóban
kértem, hogy Áron a korábbi csapattal már pénteken indulhasson az
osztálykirándulásra.
A reggelire, ha válogatós lennék, még azt is mondhatnám,
hogy unalmas, hogy mindig ugyanaz, de nem mondom, mert ez a meleg szendvics
nagyon finom, a mézzel édesített tejeskávé pedig first class.
A fogmosás is
minden reggel ugyanaz, mégsem unalmas.
A borotválkozás már egy egész más tészta, ezért, ha csak egy
mód van, akkor azt elszabotálom. Ezt ma nem tehettem meg, mert ilyen ősember
kinézettel csak nem mehetek a délutáni brushup-ra.
Nagyon jó volt találkozni a többiekkel. Kb. 30-an voltunk.
Rövid angol nyelvű bemelegítés után a terem közepére toltuk a terülj-terülj
asztalkámat és kezdődött a - mindenből egy picit – evés, ivás.
Este Áron vállalta magára, hogy beteszi a pizzát a sütőbe és esetleg még ki is egészíti a feltétet egy-két dologgal.
A pizza ½ 9-re elkészült, kezdhettük a vacsorát. Igaz, hogy Áron nem
ért rá, hogy együtt
vacsorázzunk, mert éppen beszélgetett valakivel.
Szákikával abban állapodtunk meg, hogy 26-án reggel 7-re
megyek érte, hogy korán tudjunk végezni a munkával Dömsödön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése