Hajnalban arra ébredtem, hogy tegnap nem tisztáztunk mindent
Áronnal. A legjobb az lesz, ha Mannával ma délelőtt, de legkésőbb kora délután megyünk
haza Dömsödről és tiszta vizet öntünk a pohárba. Nem szeretem, ha magam mögött elvarratlan
szálak maradnak.
Nekem már nagyon hiányzik Áron.
Ma reggel Manna nedves kajája után zsűriztettem vele a két
száraz kaját. Két teljesen egyforma tiszta tálkába egymás mellett két különböző
száraz kaja került és figyeltem a zsűrielnök véleményét.
Ma itt még elindítom a mosogatógépet és elkezdünk
pakolászni. A kis zöld kosár tele lett almával és körtével A tetejére Anika még
adott egy padlizsánt is. Szerintem Emőke örülni fog ezeknek.
Amikor Manna kora reggel kikérte magát, akkor mondtam neki,
hogy úgy szervezze a programjait, hogy én két óra körül szeretnék indulni.
Ehhez képest 2-től ½ 3-ig hívogattam, de nem jelentkezett.
Amikor éhes, akkor
azonnal meghallja a hívogatásomat és azonnal jelentkezik, Hívtál?
Majd holnap délután találkozunk.
Hazafele Kiskunlacházán betértem az „Ebédszünet Étkezde”
Kisvendéglőbe és vettem magamnak is meg Áronnak is ebédet (Sült csirke friss
joghurtos salátával).
Amikor megérkeztem, Áron nyugtázta, hogy Mannát nem hoztam
haza, de megnyugtatott, hogy holnap úgyis megyünk le. Kérte, hogy adjak 5.000.-
forintot, mert nagy Emőtől kért kőlcsőn.
Itthon, amíg Áron felhordta a kis zöld kosarakat, elmentem a
postára egy nagyalakú küldeményért.
Megjött a Xiaomi rollerhez az okos telefon
tartója. Egyetlen csavarral fel lehet szerelni a kormányrúdra és az Androidos
okos telefonra telepített applikáció Bluetooth-on keresztül kapcsolódva a
roller műszerfalaként működik majd.
A vacsoránál balhé volt, mert ő nem volt hajlandó abból
enni, amit én hoztam Dömsödről ezért kiabálás mellet mindent kiöntöttem a WC-be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése