8-kor ébredtem és elhatároztam, hogy bepótolom a heti olasz
lemaradásomat. Ez egy egész órába telt.
Áron reggelre egy hibátlan bégelt készített.
A hazaindulással kapcsolatban csak annyit mondott, hogy ma
szeretné, ha legkésőbb ebéd után 1-kor tudnánk indulni haza. Ezt tiszteletben
tartva mindent én végeztem (szemetes kiürítése, zsalugáterek és az istálló
bezárása, élelmiszerek összepakolása, notebook és tartozékai bepakolása, Manna
hordozójába telepítése), hogy időben tudjunk indulni. majd. Ehhez képest 1 óra
előtt 5 perccel startra készen kint álltam, beültem az autóba és 1/2 2-ig ott
szobroztam.
A Hambi királynál megálltunk. Áron az autóban maradt,
Internetezni, meg zenéket hallgatni, de rendelt, hogy az övében ne legyen hagyma,
káposzta, meg miegymás.
A parancsot betartva végigálltam a sort és rendeltem 3
sajtburgert. A fiú elpanaszolta, hogy a NAV, a Fogyasztóvédelmi Felügyelet és a
Köjál naponta, néha kétszer is ellenőrzi őket, mert valakinek csípi a szemét a
napi 1-2 milliós árbevétel. A sorállás egyre nagyobb, a személyzetet már régen
a duplájára emelték. Egyetlen trükk van, amit csinálnak, azt jól csinálják.
Áron rögtön megállapította, hogy a hús benne romlott és
büdös.
Itthon nagy kipakolás. Amikor kipakoltunk, a két csirke combot
Áron rögtön kidobta a szemétbe, mert szerinte büdös és romlott volt, majd ő
inkább vesz egy XL-es pizzát. Amikor a csirkecombokat tegnap vettem, egy picit
kellett várni, mert áru átvétel volt, akkor hozták frissen. Amint hazavittem
betettem a hűtőbe. Visszavettem, lemostam és mos sül a jénaiban. Szerintem
hibátlan.
Arra várok, hogy Emőke hazaérjen és ő döntse el, hogy kinek
van igaza.
Megrendeltem egy ülést a scooterre.
Emőke azt monta, hogy a sajtburger nagyon finom volt, egyébként nekem is ízlett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése