Ébredés 9-kor.
Emőke tegnap azt mondta, hogy lehet, hogy ma ő is kimegy Áronnal a temetőbe és visznek virágot a Mamának, Rózának és Nóra nagyinak. Remélem, kijutnak.
Még tíz előtt lementem reggelit készíteni. (sült kolbász, sajtos bagett, újhagyma, tejeskávé).
Délután Áron meg is írta, hogy éppen indul a temetőbe a Mamához köszönteni Anyák napjára.
Én csak egy mécsest gyújtottam Klári fotója mellett és elmondtam neki, hogy a fiúnk holnap fog érettségizni és ha látná. nagyon büszke lenne rá.
Azt tudta, hogy rajta kívül elveszítettem Apámat, de azt nem, hogy ő utána Anyámat is. Elmondtam neki, hogy a lányaim szanaszét vannak és Áron elvesztése is folyamatban van, de mindegyikre igyekszem vigyázni.
Még sütött a lemenőben lévő nap, amikor kimentem a kertbe. Az Emőke vetette magoknak még semmi látszatja. Egy keskeny csíkkal megint növeltem a lenyírt sáv szélességét és. hogy a kupac is fogyjon, az ágakból néhányat bevittem a darabolóba.
Vacsorára megmelegítettem a bablevesből (ami már inkább babfőzeléknek megy csak el) egy adagot, rá egy kanál tejföl, hozzá egy szelet bagett és utána egy pohár sör.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése