Igyekeztünk időben felébredni, felkelni és összepakolni, megreggelizni, de azért ez mégis elhúzódott és így csak nyolc után tudtunk indulni. Az IGO azt mondta, Ráckevénél menjünk át a hídon és a túlsó lejáratnál majd találunk egy kompot. Bíztunk az információban és arra indultunk. A kompot meg is találtuk, közvetlenül az elindulása után fél perccel. Nosza vártunk egy órácskát a következő járatig. A kompon megtanultuk, hogy mitől nem megy ez az ország egyről a kettőre. Ha nem kérsz jegyet a kompon, akkor rögtön 600.- forinttal olcsóbb az átkelés.
Onnan már csak a hosszú három órás utat kellett megtennünk, hogy elérkezzünk Monoszlóra S. Laciékhoz. Közben egyszer tankolnunk is kellett, de különben simán ment az út. Ha Laci és Eszter között nem lett volna olyan mély a politikai szakadék, hogy Eszter más napilapot szeretett volna vinni Lacinak, mint amit ő megrendelt. Úgy tűnt, hogy jó ritmusban érkeztünk, mert már az asztalterítésnél tudtunk segédkezni. A rántott szelet utolsó simításainál már ott voltunk. Az ebéd fénypontja a dagadó volt, amihez jól ment az általunk vitt görögös saláta. Ha görögös, akkor Laci nem kér belőle. Magyar ember - mondta - csak magyar uborkát eszik savanyúnak.
Ebéd után próbálkoztunk a ping-pongozással, de a háló (no meg a tudás) nélkül nehezen ment. Laci befogott engem, meg Áront a telekrendezéshez szükséges földmérésbe, közben Eszter a Fruzsival dumált.
A rosszul viselkedő derekamnak kimondottan ártott a ping-pong.
Késő délután, szinte naplemente előtt átugrottunk a 14 km-kő tanyára. Ott éppen hazaterelgették a kecskéket. Laciék vettek néhány disznóságot, meg egy tálca tojást. Áron a helybéli macskát dédelgette. Este Lacinak üzleti tárgyalása volt, mi addig néztük a Forma1 időmérő edzését és a Demjén Rózsi koncertet.
Vacsora előtt barkchobáztunk, amit természetesen mindig Áron nyert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése