Végre sikerült kialudni magunkat. Gyorsan felhívtam Dabi vegyesboltot, hogy tegyenek nekünk félre egy fél kárpát krnyeret. Az utolsó veknit szelték ketté. Áron a szombat reggeli szokásához híven ágyba hozta a reggelinket. A kávétól sikerült teljesen felébrednem. Amíg Emő szedelődzködött, addig behoztam a kocsonyás fazekat és óvatosan leszedtem a zsírját, majd feltettem újra a platnira főni. Kis lángon hagytam főni és elindultunk a piacra. Csak sütni való szalonnát, hordós káposztát és két doboz tojást vettünk.Emő vett még Áronnak egy határidő naplót, hogy azzal majd ő rávezeti, hogyan lehet elkerülni, hogy bármit elfelejtsen. Visszafele jövet vettünk sört, és beugrottunk a kenyérért is.
Möci és Áron elkészítették a reggelit, én pedig közben kiporcióztam és kivittem az istállóba a tíz tányér kocsonyát.Megragasztottam az újfent eltört szemüvegem szárát.
Reggeli után Áron folytatta a lecke írását. Emő odatette az ebédet főni és közben elindultunk sétálni. Közben tudtam fotózni, mert az akkuk végre jól fel voltak töltve.
Ebéd készítése közben Emő tanítgatta Áront, hogyan kell palacsintát sütni. Már elmúlt két óra mire tálaltunk. Nagyon finom tejfölös zöldbab főzelék és sertéspörkölt volt ebédre. Áron előtte kapott még egy csésze brokkolikrém levest. Utána meg palacsintázkodtunk.A délután mindenkinek szabad foglalkozás volt. Áron a Robinson Crusoe-t olvasta, Emő a számítógép előtt foglalatoskodott, én pedig rendezgettem a bélyegeket.
Este Emő bekapcsolta a szaunát és mire Áron ágyba került, mi már leültünk a TV elé és néztünk egy francia filmet. A film közepén Emő, se szó se beszéd átkapcsolt egy másik csatornára. Kértem, hogy kapcsoljon vissza, de nem. Akkor már határozottabban kértem, de ő nem. Erre megsértődtem és felmentem lefeküdni. Nem veszekedtem, csak felmentem. Mi még sohasem veszekedtünk. Szinte már hiányzott a veszekedés. Egy alkalommal kérdeztem is Emőt, hogy mi miért nem veszekszünk soha. Mondtam is neki, hogy egyszer már ki kellene próbálnunk. Na nem úgy, hogy kurva anyázva, vagy verekedve, de legalább úgy, hogy a hangunkat felemelve, esetleg kiabálva, de nem, ez eddig még nem jött össze. Most is csak csendben, de nagyon megsértődve felvonultam.
Már régóta mondogatom, hogy két ember között a veszekedés nem midig arról szól, amiről a veszekedés szól, hanem általában van valami a háttérben, ami szeretne kipattanni, de nem tud.
"Hol a só? Már megint hova tetted a sót? Én nem tettem sehova, biztosan te tetted el, csak már nem emlékszel, hogy hova. Hányszor mondtam, hogy ne tedd el innen a sót?!" Miközben nem is a sóról szól a történet, csak amiről szól, azt nehezebb kimondani.
Közöttünk régóta feszül ez a különböző világnézetünk problémája. Emő hithű keresztény, és pedig ateista vagyok. Én nem akarom őt a hitében megingatni, mert neki ez adja a lelki nyugalmát, a biztonságát. Ő nem tud engem evangelizálni, mert azt hiszem ez ebben a korban már reménytelen. Attól, hogy bár erről néha beszélünk, de ezen nem veszekszünk és soha nem visszük kenyértörésre, attól ez az antagonisztikus ellentét nem oldódik és a feszültség a háttérbe állandóan jelen van.
Később Emő is feljött és mellém feküdt, én pedig átköltöztem a másik ágyra. Éjjel egyszer még odajött, hogy bújjak vissza hozzá, mert nagyon fázik és akkor visszabújtam, de a béke nem köttetett meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése